Kovács Zoltán a lap kezdeményezésére az év elején indított, a vadgazdálkodás országos és helyi témáival foglalkozó Nimród Fórum elnevezésű konferenciasorozat szekszárdi állomásán kiemelte: a rendezvényt 2023 januárjában azért indították el, hogy a világkiállítás hagyatéka fennmaradjon, tovább vihető legyen.

Hirdetés

Mint mondta, a Nimród Fórummal az is a céljuk, hogy a vadásztársadalom folyamatosan nyomon követhesse a vadgazdálkodásban, a vadászati kultúrában, a természeti környezetben és a nagyvilágban egyetemesen bekövetkező változásokat, az érintettek pedig vármegyék szerte beszámolhassanak saját területükön megszerzett tapasztalataikról.

Az egyik aktuális téma a természeti környezet használatának megváltozása – hívta fel a figyelmet -, hiszen az utóbbi években a korábbiaknál sokkal több turista, illetve vadászat által még meg nem érintett ember járja az erdőket a vadgazdálkodással érintett területeken, ami kommunikációs szempontból szerinte önmagában komoly kihívást jelent.

Vélekedése szerint a világkiállítás e tekintetben is hagyatékot adott: nyilvánvalóvá tette a több mint 600 ezer látogatóval, hogy van lehetőség, mód és keret a vadászatról való értelmes, civilizált, felvilágosító, oktatási formában is értelmezhető módon beszélni. E küldetés folytatása is jelen van a Nimród Fórumokon, amelyeken a több szakterületről érkezők is be tudják mutatni az adott vármegye, tájegységek viszonyulását a vadászati kultúrához – tette hozzá.

Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja úgy vélte: a jövőben hasonló rendezvényeket érdemes lenne iskolákba is elvinni, hogy a vadászattal kapcsolatos ismereteket, tudnivalókat, az erdőlátogatások szabályait a fiatalokkal is megismertethessék.

Pilisi Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Tolna vármegyei területi szervezetének elnöke azt mondta: a Nimród Vadászújság kezdeményezésére létrejött konferenciasorozatra az ország minden részén nagy az érdeklődés, ami egyben megmutatja létjogosultságát is.

A mindennapi vadgazdálkodási munkát érintő országos és helyi témákkal foglalkozó Nimród Fórumot helyi állami erdőgazdaságok, vadásztársaságok, vadgazdálkodásban érintett szakértők, hivatásos és sport vadászok részére hirdetik meg vármegyéről vármegyére.

A sorozat hatodik állomásának számító szekszárdi eseményen – mások mellett – vadgazdálkodási társaságok, erdészetek képviselői tartottak előadásokat, de egyetemi oktató, természetfotós és szobrászművész is beszámolót tartott vadászathoz, vadakhoz kapcsolódó témákban.

Korábban írtuk