„A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők…” (Róm 12, 9–10)

Hirdetés

Kedves Református Testvérek!

Idén április 3-án az országgyűlési választásokon szavazatunkkal újra állást foglalhatunk. Hisszük, hogy ez nemcsak lehetőségünk, hanem állampolgári és keresztyén kötelességünk is.

A Biblia alapján valljuk, hogy „Isten maga rendelt mindenféle hatóságot az emberiség békességének és nyugalmának megőrzésére”.[1] Ezért a polgári kormányzat feladata, hogy Isten értékrendje szerint tegyen különbséget jó és rossz között, segítve ezzel az élet megőrzését és kibontakozását.

Korábban írtuk

Keresztyénként a politikai életben nem olyan személyeket keresünk, akik majd elhozzák a tökéletes életet és igazságot. A megváltás nem emberi erő által, hanem Jézus Krisztus által történik. Ezért szabadok vagyunk azt vizsgálni, kinek az értékrendje és cselekedetei állnak közelebb a Szentíráshoz, tudva, hogy az emberi hibáktól és bűntől egyetlen kormányzat sem mentes, mint ahogy mi magunk sem.

Mai világunkban egyre általánosabb az agresszív szembefordulás a zsidó-keresztyén világszemléletből fakadó évezredes alapértékekkel.

Keresztyén hagyományainkat, a közösségi élet alapját és a nemzeti folytonosságot jelentő családokat, sőt még gyermekeinket is érik szellemi, fizikai fenyegetések.

Ezek csupán szavakkal nem védhetők ki, ezért kérjük, hogy döntsenek megfontoltan, a református egyház által képviselt biblikus evangéliumi tanítás alapján! Nemzeti Alaptörvényünknek megfelelően keresztyén kultúránk védelmezése a választáson felhatalmazott kormányzat feladata is. Az egyház küldetése pedig az, hogy a keresztyén hitet hirdesse, és annak megfelelően éljen.

Azt kérjük és javasoljuk, hogy azokat támogassák szavazatukkal, akik kiállnak a teremtési renden alapuló család, férfi és nő szövetsége mellett.

Azokat támogassák szavazatukkal, akik a nemzet szuverenitásáért és gyarapodásáért dolgoznak.

Azokat támogassák szavazatukkal, akik támogatják keresztyén küldetésünk betöltését, a templomok építését, az egyházi iskolákban folyó nevelést, a hit- és erkölcstant, az idősek és betegek gondozását.

A népszavazás kérdéseire gyermekeink védelme érdekében egyházunk biblikus tanítása és a józan ész alapján válaszoljunk „NEM” szavazatunkkal. Ez a döntésünk családjaink és a következő nemzedékek életét is befolyásolja.

Ne feledjük, hogy mi mindannyian Jézus Krisztusban testvérei vagyunk egymásnak, még akkor is, ha vannak közöttünk, akik másképpen látják a közéletet, a kormányzat munkáját! Mi ezek felett a különbségek felett is testvérei maradunk egymásnak. Őrizzük meg a békességet és a józanságot gyülekezeteinkben, egyházunkban! A szomszédban dúló háború figyelmeztet: álljunk ellen minden gonosz indulatnak, melyből a másik életének megkárosítása származhat.

„A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők…” (Róm 12,9-10).

A Magyarországi Református Egyház elnöksége nevében:

  • Balog Zoltán püspök, a Zsinat lelkészi elnöke
  • Molnár János főgondnok, a Zsinat presbiteri elnöke
  • Pásztor Dániel püspök, a Zsinat lelkészi alelnöke
  • Dr. Nemes Pál főgondnok, a Zsinat presbiteri alelnöke
  • Dr. Fekete Károly püspök
  • Veres Sándor főgondnok
  • Steinbach József püspök
  • Dr. Molnár Pál főgondnok

[1] II. Helvét Hitvallás XXX. A polgári hatóságról