Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

A Belügyminisztériumban tartott ünnepségen az államtitkár kiemelte: szívből gratulál a tanulóknak a szép eredményhez, amelyet a korábbi évekhez képest nehezített körülmények között sikerült elérniük. Szerte a világban nagy erőfeszítések történnek annak érekében, hogy a tudományos megméretéseken aktívabb legyen a részvétel – mutatott rá, jelezve: a tavalyi versenyeken a korábbiaknál több ország szerepelt, s a diákoknak több versenyben, erősebb mezőnyben kell helytállniuk.

A magyar diákok összesen 7 arany, 13 ezüst és 20 bronzérmet szereztek tavaly, ez minden idők egyik legjobb eredménye – húzta alá Maruzsa Zoltán.

Az államtitkár megköszönte a tanulók családjainak támogatását, valamint a pedagógusok és mentorok áldozatos munkáját is. Akik inspirálták és segítették a tehetséges fiatalokat, hogy nemzetközi mezőnyben is a legjobbak közé kerüljenek – tette hozzá.

Kijelentette: a tehetség gondozása évszázadok óta a magyar oktatás egyik legfontosabb feladata, amelynek ellátását jelenleg is széles intézményhálózat szolgálja. Felsorolása szerint többek közt az Arany János Tehetséggondozó Program, az elitgimnáziumok hálózata, a szakkollégiumok és versenyek is szolgálják a tehetséges fiatalok megtalálását és képességeik, tehetségük kibontakozását.

Korábban írtuk

„Ne feledjük, a zseni húsz százalék inspirációból és nyolcvan százalék perspirációból – azaz izzadságból – tevődik össze, vagyis az elismerés elsősorban a titeket illet, kedves versenyzők” – idézte Umberto Eco szavait az államtitkár. Hozzátette: biztos benne, hogy „itt a teremben ül legalább két tucat leendő egyetemi tanár, kutató, innovátor, akik nagy dolgokra hivatottak”.

Legyenek büszkék az elért eredményeikre, kívánom, hogy érjék el a céljaikat – zárta beszédét az államtitkár, aki az ünnepségen elismerő okleveleket adott át a tudományos versenyeken eredményesen szereplő diákoknak és felkészítő tanáraiknak.