Fotó: MTI/EPA/Benko Vivien Cher
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor magyar, Andrej Babis cseh, Mateusz Morawiecki lengyel és Igor Matovic szlovák kormányfő a visegrádi országok egyeztetésén, a brüsszeli EU-csúcs ülése előtt 2020. október 1-jén
Hirdetés

A lengyel miniszterelnöki hivatal által közzétett programban a Charles Michel részvételével megtartandó délelőtti plenáris ülés  szerepel. A lengyel kormányfő szóvivője, Piotr Müller keddi közleményében azt írta, az ülés napirendjére egyebek között a koronavírus-járvány kezelésének, az Európai Unió (EU) klímaügyi és migrációs politikájának a témáját tűzték.

A csúcstalálkozón foglalkoznak az EU szomszédságpolitikájával is, megvitatják a kapcsolatokat Fehéroroszországgal és Oroszországgal – számolt be Müller.

A visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfőinek szerda délutáni közös sajtóértekezlete után a térségbeli vezetők közös digitális projektekről, valamint az új technológiákhoz kapcsolódóan a V4 jövőjéről  is egyeztetnek. Müller bejelentette a közös digitális projektekről szóló nyilatkozat elfogadását.

Este a magyar és a lengyel miniszterelnök kétoldalú találkozójára is sor kerül a krakkói királyi várban, a Wawelben. Ennek során Orbán Viktor átadja Mateusz Morawieckinek II. Zsigmond Ágost lengyel király 16. századi gyermekpáncélját. Arról, hogy a műtárgyat Lengyelország tulajdonába adják, a magyar kormány tavaly decemberben döntött.

Korábban írtuk

A lengyel kormányszóvivő azt is bejelentette: a V4 30 évvel ezelőtti megalapításáról megemlékezve, a négy visegrádi ország kormányfői közös évfordulós nyilatkozatot írnak alá. A V4 történetének egyik legrészletesebb nyilatkozatában összefoglalják az együttműködés eddigi sikereit, és megfogalmazzák a jövőre szóló célkitűzéseket – tette hozzá Müller.

A tagországok közötti koordinációs, informális fórumként működő V4 csoport alapítását az 1991-es február 15-ei, Visegrádon rendezett találkozóhoz kötik, amikor Magyarország akkori miniszterelnöke, Antall József, Lech Walesa lengyel elnök, valamint az akkori (majd 1993 óta két külön államként létező) Csehszlovákia államfője, Václav Havel közös együttműködési és programnyilatkozatot írt alá.

Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia 2004-es uniós csatlakozását követően a V4 a térségbeli, valamint uniós politikára vonatkozó közös álláspontok kidolgozását, a tagországok közötti tapasztalatcserét szolgálja.

Lengyelország tavaly július 1-e óta a V4 soros elnöke, ezt a tisztséget június 30-án Magyarország veszi át.