A vörösbor művészete

Mindez nem túlzás, hiszen a modern pincegazdálkodás újrakezdése a rendszerváltozáskor szinte csak itt valósulhatott meg. Erről egy nyilatkozatában korábban ezt mondta: „Rendes villányinak mindig az az ember számított, akinek volt szőlője, és itt már a hetvenes–nyolcvanas években a saját nevük alatt adták el a borokat a gazdák. Működő szakcsoportunk lévén volt egy erős szakmai közösség, amelyik foglalkozott a borászattal. Ebből következett, hogy mi közösen, egyszerre tudtunk kilépni a piacra. Más borvidékeken akadt egy-egy borász vagy néhány más szakmából átnyergelt kísérletező. Ehhez képest amit mi tudtunk kínálni, sokkal komolyabb és szervezettebb volt. A borturizmus mint fogalom akkoriban nem létezett még Magyarországon, mi megalakítottuk a Borút Egyesületet, amelynek én voltam az első elnöke. Akkor Macedóniától Szicílián át a német borvidékeken keresztül Spanyolországig minden jelentősebb borutat megnéztünk, rengeteg hasznos tanácsot kaptunk. Ez aztán az egész térséget vitte előre, de büszkén mondhatom, nemcsak Villányban, sok más hazai borvidéken is komoly hozadéka volt a munkánknak. Mindenhol akkor kezdték felszámolni a kombinátok örökségét, sokan jöttek tanulni hozzánk.”

A Tiffán név nem csupán egy jó villányi bormárkát jelent – benne a derűsen barátságos oportóval, amit mostanság portu­gie­sernek kell nevezni, a karcsúan elegáns pinot noirral, a méltóságteljes merlot-val, aminek legjava az Elysiumban mutatja meg magát, és persze a nagy házasításokkal, amiket ugyan az uniós szabályozás szerint nem illő cuvée-nek hívni, pedig éppenséggel nagyon is azok, csodálatos elegyük a ragyogó Cuvée Carissimae-ben, a Grand Selectionban kápráztatja el a fogyasztót –, hanem életfelfogást.

Vajon ezek a csúcsborok és általában véve a magyar borászat csúcstermékei elérték már a világszínvonalat? Ott vagyunk-e már az európai jó borok között? Elvégre 1990-ben nagyon mélyről indultunk. Erre is kapunk választ: „Igen, elértük a világszínvonalat. Voltak idők, amikor a francia és a német mellett a magyar borokat emlegették. A háború után aztán jött a magyar bor vészkorszaka, és ahhoz nem elég egy generáció, hogy ami akkor történt, helyrehozzuk. Mondják, hogy annyi magyar bor sosem lesz, hogy meg tudjunk jelenni a nagyvilágban, de nem is tömegborban kell nekünk gondolkozni. A bizonyíték erre Tokaj, ott van a világpiacon. Minden borvidék kiválóan szerepel a nemzetközi borversenyeken, a rangos versenyeken is. Híre van a borainknak. Különleges bort kell csinálni, azt keresik mindenhol, tudunk ilyet. Erre külföldön és itthon is meg lehet találni a vevőt, nemcsak külföldön, idehaza is vannak tartalékok.”

Nem véletlen, hanem nagyon is indokolt döntés volt, hogy 1991-ben Tiffán Ede kapta meg elsőként az Év Bortermelője címet, 1999-ben a köztársasági elnök a Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki a másik óriással, a tokaji Szepsy Istvánnal együtt. 2017-ben pedig elsőként vette át a Magyar Bor Akadémia Életműdíját a magyar szőlészet és borászat területén nyújtott kiemelkedő, országos jelentőségű teljesítményének elismeréseként.

A XVIII. századtól, 1746-tól datálódó családi tradíciónak van folytatása. A tizedik generációt fia, Tiffán Zsolt képviseli, aki elsősorban a cég rendezvényszervezését irányítja, 2010 tavaszától országgyűlési képviselő is volt. Most pedig már a tizenegyedik generáció ragadta magához a kezdeményezést: az ifjabb Zsolt, aki a Corvinus Egyetemen végzett, majd bejárta a világ számos nagy pincészetét és Balázs, aki szintén igen jártas a szakmában, ők tartják kézben nagyapjuk mellett a pincészetet, amelybe új színt, ízt, lendületet vittek.

Az ifjabb Zsolt hatalmas lendülettel, szenvedélyesen beszél megújító törekvéseiről, amelyek immár a Tiffán palackokon is megjelennek. Az új arculat kidolgozásában Králik Péter grafikus is közreműködött, akinek nevéhez a villányi REDy dizájnja is fűződik. Ez a legfiatalabb villányi borásznemzedék összefogásának eredménye, maguk határozzák meg, mely bor viselheti a REDy címkét, milyen minőségűnek kell lennie. Így aztán a Tiffán borok három szinten rendeződnek. A vidám, gyümölcsös, könnyed, friss alapborok színes arculatot kaptak, mint a fehér és a rozé, a portugieser és az Immortal. A klasszikusak, mint a cabernet sauvignon, a merlot vagy a Principium és a Lucia visszafogottan jelennek meg, fehér háttérrel. A nagyborok címkéi pedig teljesen letisztult formában fejezik ki eleganciájukat.

A családi birtok szőlőterületei a borvidék villányi termelési körzetében találhatóak. A legkiválóbb dűlőkben helyezkednek el: Jammertal, Sterntal, Ördögárok, Remete, Kopár és Várerdő. A szőlőterület nagysága valamivel több mint húsz hektár. A területek zöme déli, a kisebbik része keleti, illetve nyugati fekvésű. Terjeszkedni már nemigen fognak, részben mert az igényes szőlőműveléshez, ami a jó bor alapja, egyre nehezebb embert találni, részben pedig azért, mert elképesztően fölértékelődtek a villányi szőlők, nemrég egy hektár a Szársomlyó hegy lábánál, ami a legértékesebb termőterület, 25 millió forintért cserélt gazdát.

Ha terjeszkedni nem is könnyű, fölfelé még lehet emelkedni, egyre magasabb színvonalat érve el a borászatban, túlszárnyalva az eddigi csúcsokat is, de ami ennél is fontosabb, olyan egyéni ízt, harmóniát, mondhatni művészetet vinni a borkészítésbe, mint Tiffán Ede és az őt követő utódgenerációk. Talán elfogultnak tartja majd az olvasó, de e sorok írójának Tiffán Ede életművéről Renoir festészete jut az eszébe, mert a francia óriás tudott olyan szépen mesélni az életről, a szépségről és a szeretetről, ahogy a Tiffán borok egy-egy jó palack kibontása után.