Áder János köztársasági elnök arra intette az augusztus 20-ai katonai tisztavatás részvevőit, hogy legyenek büszkék magyarságukra, a magyarok eredményeire, a magyar találmányokra és a magyarok találékonyságára.  

Fotó: MTI, Marjai János



Az államfő az Országház előtti Kossuth téren esküt tett katonákhoz is szólva úgy fogalmazott, „mi ma is Szent István népe vagyunk, egy sokszínű nemzet, amely oly sokszor a maga erejéből forgatta a történelem kerekét”.     

„Forradalmak, neves és névtelen hősök népe, a meghurcoltaké, a kitaszítottaké, az üldözötteké, a csökönyös újrakezdőké, a hittel teli újjáépítőké, a szabadságához mindenáron ragaszkodóké” – mondta.
    
Kiemelte, a „hazaszeretetet nem temettük el a múlt nagyjaival együtt súlyos márványtömbök alá, és a hősiesség nincs szobrokba dermesztve”, mert hősiesnek lenni nemcsak a történelmi cselekedetek révén lehet, hanem becsületes munkával, kitartó szorgalommal, tiszteletreméltó teljesítménnyel is.
    


Áder János szerint a magyaroknál senki nem tudja jobban, milyen a balsors, de a magyarokban volt annyi tehetség, küzdeni tudás, kitartás, hit és szorgalom, hogy bárhonnan visszakapaszkodjanak, hogy újra önmaguk lehessenek.
    
„És valóban, ma is tőlünk, csakis tőlünk függ, hogy tudunk-e élni lehetőségeinkkel, hogy a legjobb arcunkat mutatjuk-e a világnak” – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve, ha a magyarok tudnak örülni egymás sikerének és a nehéz időkben is kitartanak egymás mellett, akkor az „összetartozás élménye velünk marad: az ünnep után a hétköznapokban, a győzelmek után a megpróbáltatások idején, az elbukás után az újrakezdéskor”.
    
Az államfő elmondta, a jelenlegi is zajló olimpia alatt többször is meg lehetett tapasztalni, hogy a „nemzeti érzés nemcsak felemel, hanem visz, repít is magával”. Áder János azt kérte a magyaroktól, hogy legyenek büszkék sportolóikra, és érezzék azt, hogy együvé tartoznak, amikor a dobogó tetején magyarok állnak.
    
A köztársasági elnök emellett az esküt tett honvédoknak olyan erényeket is kívánt, mint amilyeneket Hunyadi János és Kapisztrán Szent János is tanúsított Nándorfehérvár 560 évvel ezelőtti védelmekor: bátorságot és merészséget, türelmet és szent hevületet, hidegvért és buzgó odaadást.

(Forrás és fotó: MTI)