Hirdetés

Molnár Zsolt (MSZP) helyesnek és figyelemreméltónak nevezte Áder János köztársasági elnöknek az ENSZ Glasgowban megrendezett klímacsúcsán tett bejelentését, hogy Magyarország 2030-tól a városi tömegközlekedésben csak elektromos buszokat fog használni. Ha ez a kormány egyetértésével történt, akkor szerinte radikális fordulatot jelentene, mivel eddig akadályozták azt, hogy az önkormányzatok önállóan döntést hozzanak, Budapesten a hitelfelvételt is megakadályozták.

A szocialista politikus ezért azt kérdezte: támogatja-e a kormány a budapesti közösségi közlekedésben használt dízelbuszok elektromos járművekre cserélését?

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára válaszában egyetértett abban, hogy Budapest képtelen lecserélni buszparkját. Hozzátette: csak a Lánchíd felújítása hatmilliárd forinttal kerül többe a tervezettnél, ez legalább 36 elektromos busz ára – mondta.

A nemzeti kormány ezzel szemben több mint 38 milliárd forintot biztosít a zöld busz programra és elektromos taxik vásárlására – jelentette ki az államtitkár. Kiemelte: a kormány most is támogatja elektromos buszok megjelenését Budapesten, ezért érkezik 40 világszínvonalú új elektromos busz a kék Volánbuszok vonalára.

Korábban írtuk

A szocialista politikus nem fogadta el az interpellációra adott választ.