Hiába tartottak két napon és két éjszakán át az egyeztetések, mégsem született megállapodás a Közös Agrárpolitikáról. A Mezőgazdasági és Halászati Tanács nem jutott egyességre az Európai Parlamenttel. Az ugyanis nem fogadta el az agrárminiszterek kompromisszumos javaslatait, sőt a mezőgazdaság szempontjából a gyakorlatban végrehajthatatlan, felelőtlen megoldásokkal állt elő – írta a a miniszter.

Hirdetés

Olyan terhet akartak ránk erőltetni, ami egyértelműen a gazdák érdekeivel ellentétes – fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve: egyensúlyt kell teremteni a versenyképességi és a klímavédelmi célok között is, mert teremtett világunkért felelősséggel tartozunk.

„Hiába védtük már meg ősszel a kisgazdaságokat a termelésüket nehezítő javaslatoktól, azok most újra felbukkantak. Alapvető célunk, hogy a termelők kiszámítható módon megkapják az őket megillető agrártámogatásokat 2023 és 2027 között is. Mi, az Európai Parlamenttel ellentétben a gazdák oldalán állunk, a diktátumokból pedig nem kérünk” – írta Nagy István.

Korábban írtuk