Hozzátette: a három évvel ezelőtt indított Országfásítási Program célja, hogy 2030-ra 24 százalékról 27-re növekedjen Magyarország fával borított területe. „Jó úton járunk, hiszen a Vidékfejlesztési Program keretében az új erdők telepítésére benyújtott támogatási kérelmek meghaladták a 42 ezer hektárt” – mondta.

Hirdetés

A tárca Településfásítási Programja a 10 ezer fő alatti kistelepülésekhez – mint amilyen Nyírcsaholy is – hozza közel az országfásítást, eddig 1350 településen 36 ezer, 1,5 milliárd forint értékű sorfát ültettek el. A tavaszi, harmadik ütem végére szinte az összes kistelepülés bekapcsolódott már a programba, tettekkel hozzájárulva a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez – jelentette ki.

Ismertette: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 71 településen 2074 darab sorfát ültettek el a program első két ütemében, az idén tavasszal pedig 19 település ültethet, összesen 541 darab sorfát. A helyettes államtitkár közlése szerint a legtöbb település élt a maximális igénylési lehetőséggel, azaz harminc fát ültetett. Nyírcsaholyon szombaton tíz keskenylevelű kőrist és húsz közönséges nyírt ültettek.

Korábban írtuk