A Magyar Nemzet információi szerint ugyanakkor Magyar Péter nem önszántából távozott a havi bruttó 1,5 millió forintos díjazással járó MBH-s tisztségéből, azaz már az első jelentősebb közéleti megnyilvánulása megkérdőjelezi a hitelességét.

Hirdetés

„A mai napon benyújtom a lemondásomat mindkét állami társaságban betöltött pozíciómról. Szintén lemondok a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagságomról. A lemondás mögött nem szakmai okok állnak. Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak”

– jelentette ki a Facebookon Magyar Péter február 10-én, nem sokkal azután, hogy Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit országgyűlési képviselő, egykori igazságügyi miniszter is bejelentette lemondását.

Magyar Péter bejelentését, miszerint lemond az MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagságáról, maga az illetékes minisztérium cáfolta meg.

„Magyar Péter az MBH Bank felügyelőbizottságának a magyar állam által delegált tagja. Felügyelőbizottsági jogviszonyának kezdete 2022. szeptember 1., díjazása: havi bruttó 1,5 millió forint. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024. január 18-án kezdeményezte a megbízás visszavonását”

– írta a Nemzetgazdasági Minisztérium az Index kérdésére válaszolva. Varga Judit exférje tehát valótlanságot állított akkor, amikor azt írta, hogy önként távozik a bank felügyelőbizottságából. Ez a munka egyébként praktikusan havonta egy ülésen való részvételt igényel.

Korábban írtuk

A Magyar Nemzet információi szerint a minisztérium már január 18-án értesítette Magyar Pétert a megbízás visszavonásáról, melyre reagálva Magyar azt kérte, hogy március 15-ig maradhasson. Mindez azt is bizonyítja, hogy Magyar értesült a Nemzetgazdasági Minisztérium döntéséről, és akkori szándéka szerint még most is a kormányt képviselné.

További érdekesség, hogy Varga Judit exférje mindemellett az állami tulajdonú Volánbusz Zrt.-től további havi bruttó 1,16 millió forintot tehetett zsebre.

Összességében elmondható, hogy Magyar Péter hitelessége már az első jelentősebb közéleti megnyilvánulásával megkérdőjeleződött, hiszen még a tisztségéből történő távozásával kapcsolatban sem volt őszinte. Az is sokatmondó, hogy Varga Judit exférje csak akkor kezdte bírálni a kormányt, miután az elmúlt hetekben megszűnt mind a két, milliós díjazással járó megbízatása. Ugyanis tavaly év végéig Magyar Péter összesen havi bruttó 2,66 millió forintot vehetett fel a Volánbusztól és az MBH Banktól – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.