101 ÉVVEL TRIANON UTÁN IS ERŐS A MAGYAR NEMZETTUDAT 🇭🇺🟥 A magyarok 83 százaléka szerint fontos, hogy legyenek…

Posted by Alapjogokért Központ on Friday, June 4, 2021
Hirdetés

Azt írták, hogy a felnőtt magyar társadalom véleményét bemutató, országosan reprezentatív mintán végzett felmérés alapján kijelenthető, hogy a magyar emberek nemzeti identitástudata roppant erős a XXI. században is. Tízből nyolc megkérdezett szerint ugyanis fontos az, hogy a globalizáció modernkori hatásai ellenére is legyenek nemzetek a jövőben, és mindösszesen a válaszadók 5 százaléka helyezkedett ezzel ellentétes álláspontra – tették hozzá.

„Bár hazánk elveszítette területének és lakosságának kétharmadát, és több mint hárommillió magyar a csonka ország határain kívül rekedt, mégis, 101 évvel Trianon után is érvényes az a megállapítás, mely szerint csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs” – emelték ki a kutatásban.

A központ szerint a felmérés arra is rámutat, hogy a nemzet iránti elköteleződés mellett a magyarságtudat is megmaradt, amin az európai uniós tagság sem változtatott. A 18 évnél idősebb lakosok 92 százaléka ma is elsősorban magyarnak vallja magát, míg 6 százalékuk európainak – fűzték hozzá.

„Az erős nemzettudat fontos legitimációs pont: az európai integrációról szóló vitákban, így a most zajló, az Európai Unió jövőjéről szóló konferenciasorozaton is társadalmi felhatalmazást biztosít a magyar érdekek minél hatékonyabb képviseletére, a szuverén államok közötti együttműködés fenntartására a szupranacionális, nemzetek feletti Európa koncepcióját képviselő erőkkel szemben” – olvasható a kutatásban.

Korábban írtuk