Az egész országot megrendítette, amikor hétfőn egy hatodikos fiatal lány a bőnyi Szent István Általános Iskolában késsel megszúrta a tanulótársát, aki súlyosan megsérült. Az áldozat édesapja a Balázsék című rádióműsorban elmondta, lánya már nincs lélegeztetőgépen, állapota stabil – ismerteti a Magyar Nemzet.

Hirdetés

A Telex információi szerint a hétfői támadás áldozatát drámaian alacsony vérnyomással szállították kórházba, ezért már a helikopterben vérátömlesztésre volt szükség az életben tartásához. A hatodikos diáknak legalább abban szerencséje volt az orvosok szerint, hogy az eset Győr közelében történt, és jó felkészültségű csapat tudott összeállni a kórházban.

A 12 éves kislány egy 20 centi hosszú pengéjű konyhakéssel szúrta meg a másik diáklányt a kicsengetés után. A támadó halállistát vezetett azokról a társairól, akikkel végezni akart az elszenvedett sérelmei miatt. A dokumentumot a rendőrség lefoglalta, azon piros színnel voltak megjelölve, akiket még tervei szerint megölt volna.

A megtámadott lány édesanyja azt állította, tudomása szerint a késelést elkövető diák halállistáján a kilencéves fia és gyerekei két unokatestvére is rajta volt. A kórházban fekvő Mirella azt mondta, egyelőre fél visszamenni az iskolába. Salzburgban dolgozó édesapja kedden meglátogatta.

– Régi terv, hogy kivisz bennünket maga után Ausztriába, de eddig ezt nem szerettem volna, most viszont a történtek után elgondolkodom ezen a lehetőségen

– mondta az anya.

Korábban írtuk

A Kisalföld szerint három szakember segítségével folytatják tovább a tanítást a Bőnyi Szent István Király Általános Iskolában. A pszichológusok nemcsak a gyerekekkel és a tanárokkal foglalkoznak, a szülők kérésére ők is részt vehettek a tréningen.

– Csak annak a négy lánynak volt zöld a neve a papíron, akik a barátnői voltak. A többiek mind pirossal. Bárkit bánthatott volna, ez csak a véletlenen múlt, hogy pont őt szúrta hátba

 – mondta a halállistáról az egyik szülő.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.