Fotó: MTI/Vajda János
Hirdetés

„Nem féltünk és nem félünk akkor, amikor a magyar felsőoktatást átalakítottuk, átalakítjuk” – fogalmazott az államtitkár a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem ünnepségén.

Hangsúlyozta, „irányt vesztett világunkban” a magyar egyetemeknek „egyben kell értéket őrzőnek, értéket teremtőnek, világosságot adónak, valamint a magyar nemzet és gazdaság érdekeit biztosítónak lenniük”.

Hankó Balázs azt mondta, mindezt a világ vezető egyetemeinek oktatási-kutatási színvonalán kívánják megvalósítani. Ehhez az elmúlt években versenyképes és egyben kiszámítható, „a strukturális bűntől mentes, autonóm” modellt biztosítottak, és mindehhez a finanszírozást is jelentősen emelték – mutatott rá.

Hozzátette, a tavalyi évtől immár tizenkét magyar egyetem van a világ legjobb öt százalékában, harminchárom százalékkal nőtt a felvett diákok száma, és minden második gyermek vidéki egyetemen kezdte meg tanulmányait.

Korábban írtuk

Az elmúlt évtizedben a legmagasabb számban, összesen 310 ezren vannak a magyar felsőoktatásban, az ország szintet lépett az európai innovációs rangsorban, emellett két magyar Nobel-díjasunk is van – sorolta az államtitkár.

Hankó Balázs kiemelte, ha ragaszkodunk keresztény gyökereinkhez, „jöhet bármilyen erős szél nyugatról, az nem tépheti ki gyökereinket, mert tudjuk, a kő marad”.

Úgy fogalmazott, „egyetemi csereprogramjainkkal, kutatási támogatásainkkal nyitunk a világra, a világ vezető egyetemeivel fogunk még szorosabban együttműködni értékeinket megőrizve, értékeinket továbbadva”.

Az államtitkár hangsúlyozta, fontos, hogy legyenek erős, az értéket őrző és továbbadó versenyképes egyházi és térségi kiváló egyetemei az országnak, emellett a külhonban a magyar érdeket kiválóan biztosító intézmények is.

Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője felolvasta Kövér László levelét; a házelnök betegsége miatt nem tudott részt venni az eseményen.

A levélben az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott, az intézmény egyetemi rangra emelésével a mai magyarok – a sárospatakiak, a református egyház és a magyar állam képviselői – megtették azt, amit a számukra kirendelt történelmi időben tenniük kellett.

Kövér László üzenetében azt kívánta, hogy a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem olyan erős mentsvára legyen a keresztény lelkiségnek és a magyar szellemnek, mint amilyennek a kollégium bizonyult az elmúlt mintegy fél évezredben.

Hörcsik Richárd a levél felolvasása után azt mondta, az egyetemmé válás fontos mérföldkövet jelentett a kollégium történetében, és az intézmény még inkább méltóvá válhat hírnevéhez.

Enghy Sándor, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem rektora köszöntőjében arról beszélt, az intézmény új neve már most jelzi azt az identitást, amelyből következik a hit alkalmazása az életre.

Pásztor Dániel püspök kiemelte, az egyetem célja a református lelkipásztorok, valamint a református egyházi igények szerinti munkatársak képzése, továbbképzése, valamint a teológiai tudományok legmagasabb szintű művelése.