A főpolgármesteri hivatal az MTI-hez szombat este eljuttatott közleményében azt írta: Karácsony Gergely az árvízi védekezésben részt vevő fővárosi vállalatok vezetőivel tartott egyeztetés után döntött az elsőfokú készültség elrendeléséről.

Hirdetés

Az előrejelzések szerint a Duna vízszintje december 25-én, hétfőn érheti el azt a magasságot, amely szükségessé teszi az alsó rakpartok lezárását. Emiatt a Budapest Közút Zrt. már vasárnap, december 24-én elhelyezi a megállást tiltó táblákat a budai és a pesti alsó rakpart teljes hosszában. A korlátozás ellenére ott maradó gépjárműveket hétfő délután elszállítják – tudatták.

Kitértek arra is: a Fővárosi Csatornázási Művek és a Fővárosi Vízművek megtette a szükséges előkészületeket azért, hogy Budapest vízellátásában és a szennyvízszolgáltatásban ne okozzon fennakadást az áradás.

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. már szombaton kora délután közölte az MTI-vel, hogy megkezdődött az árvízi védekezés Budapesten: zárják a csatornazsilipeket és az alacsonyabb szinten levő felszíni átjárókat.

Korábban írtuk

A vízügyi előrejelzések alapján nem zárható ki, hogy a következő napokban egyes fővárosi Duna-szakaszokon akár másodfokú készültségre is szükség lehet. Annál magasabb fokozatot viszont várhatóan nem kell majd elrendelni a folyón levonuló mostani árhullám miatt – áll a főpolgármesteri hivatal közleményében.