Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kerékpározik a Csinger-völgyi kerékpárút átadásán Ajkán 2023. május 27-én.
Hirdetés

Navracsics Tibor kiemelte: Ajka több különböző település összenövésével jött létre, ezért az érintett városrészek számára a mindennapi közlekedés szempontjából is fontos az új kerékpárút.

A már jól kiépült városi úthálózat mellett egyre inkább fejlődik a kerékpárút-hálózat Ajkán, amelynek következő eleme Tósokberénd városrész felé vezet majd – jelezte a miniszter.

Megjegyezte: Ajka iparváros jellege mellett egyre inkább turisztikai központtá is szeretne válni, a Kab-hegy felé vezető kerékpárút ehhez is hozzájárul.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: az elmúlt években több sikeres beruházás valósult meg Ajkán. A Veszprém vármegyei, ellenzéki vezetésű települést jó példának nevezte arra, hogy Magyarországon ha egy városvezetés tiszta, világos célokkal és olyan jövőképpel rendelkezik, amely jól azonosítható pályázatok szintjén is, akkor sikeres tud lenni.

Schwartz Béla (Közösen Ajkáért Egyesület), Ajka polgármestere ismertette: a bruttó 400 millió forintos beruházásban másfél kilométer kerékpárút épült, egy kilométeren felújították az utat, megújítottak öt buszvárót, támfal megerősítési munkákat végeztek, illetve kialakítottak két pihenőt.

A projekthez az önkormányzat 40 millió forint saját forrást biztosított, a fennmaradó 360 millió forintot európai uniós támogatásból finanszírozták – tette hozzá.

A kerékpárutat a polgármester azért nevezte fontosnak, mert általa a Kab-hegyet, valamint a hegy környéki kerékpárutakat is biztonságosan lehet elérni Ajkáról.

Korábban írtuk