Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója beszédet mond a kétnapos Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) második napján a Millenárison 2024. április 26-á
Hirdetés

Kovács István a Gender Zero kerekasztal-beszélgetés előtt tartott bevezetőjében úgy fogalmazott, az emberiség triviális igazsága, hogy férfi és nő van, ezt a tudomány is így gondolja, és nem lehet az ellenkezőjét bebizonyítani.

A genderideológia mégis létezik az emberek fejében, olyan mint egy vallás, amelynek a térnyerését azonban nem hagyhatjuk a gyerekeink érdekében – jelentette ki az igazgató.

Kimberly Fletcher, a Moms for America elnöke a beszélgetés során elmondta, hogy az Egyesült Államokban „elég tragikus” a helyzet, „pszichológiai hadviselés” zajlik a gyerekek ellen, el szeretnék venni az identitásukat azáltal, hogy „rászabadítják” a genderideológiát az iskolákra és az óvodákra, és megkérdőjeleztetik a gyerekekkel az identitásukat.

Tananyag van a szociális nemekről, vizuális szexuális tartalmak vannak a tankönyvekben, tanácsadókat akarnak alkalmazni, akik segítenék a nemváltást a gyerekeknél – számolt be.

Korábban írtuk

Véleménye szerint a szülők tudatos hozzáállása és a gyerekekkel való megfelelő kapcsolata segíthet a genderideológia megállításában, de emellett meg kell erősíteni a szülők jogait, valamint változtatni kellene a jogszabályi környezeten is, hogy olyan tartalmakat például ne lehessen bevinni az iskolába, amelyeket a televízióban sem lehetne bemutatni a gyerekek védelme érdekében.

Jerzy Kwasniewski, a lengyel Ordo Iuris elnöke arra a problémára hívta fel a figyelmet, hogy az ENSZ és a WHO szakértői is támogatják a genderideológiát.

A lengyel helyzetről azt mondta, nyolc éven keresztül sikeresen akadályozták meg, hogy ez az ideológia beszivárogjon az iskolákba, de a liberális Tusk-kormány alig negyed éven belül német mintára új vulgáris, szexuális, edukációs tantervet vezetett be.

Szervezetük igyekszik összefogni a szülőkkel, és jogi segítséget nyújtani a gyerekek védelme érdekében – tette hozzá Jerzy Kwasniewski.