Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester az új Aquaticum Debrecen Strand átadásán 2020. június 19-én
Hirdetés

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter avató beszédében elismeréssel szólt az elmúlt évek debreceni fejlesztéseiről, és azt mondta: az ottani beruházásoknál azt tapasztalta, hogy az alapkőletétel és az átadás „követhető időbeli távolságban” történik, ami országosan még nem mindig jellemző.

Szerinte ilyen az Aquaticum Debrecen Strand is, amelynek alapkövét 2018 nyarán helyezték el, és két év alatt elkészült „talán az ország legmodernebb strandfürdője”.

Gulyás Gergely szerint a helyi fejlesztéseket tekintve most először jó esély van arra, hogy Debrecen a határokon átnyúló régió gazdasági, oktatási és szórakoztató központja legyen, amelynek fontos része a nagyerdei strandfürdő, amely bárhol a világon, Nyugat-Európában is megállná a helyét.

Korábban írtuk

Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az új strand méltó párja az élmény- és gyógyfürdőnek, és a hozzá kapcsolódó korzóval élettel tölti meg a Nagyerdőt.

A város volt polgármestere szerint a nagyerdei strand nem konkurenciája a környék fürdőinek, ellenkezőleg: a Kelet-Magyarországra érkező turisták 120 kilométeres körzetben találhatnak egyedi attrakciókat Debrecen mellett Hajdúszoboszlón, Nyíregyháza-Sóstón és Miskolc-Tapolcán.

Papp László, Debrecen polgármestere „nem átlagos beruházásnak” nevezte a strandfejlesztést, mert nagy kihívást jelentett, hogy Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, a hajdúszoboszlói strand mellett kellett megjelenésében, élménynyújtásban egyedit létrehozni.

„A Nagyerdőbe nagy strand dukál, jó magas, tetején medencékkel” – mondta a polgármester, utalva arra, hogy 12 méter magasan is alakítottak ki medencéket.

„Megnyitjuk Magyarország legkülönlegesebb strandját”, amely a Modern városok program debreceni fejlesztéseinek kiemelt eleme – mondta Papp László, jelezve, hogy a 8,5 hektáron elterülő strandon 5500 négyzetméter vízfelülettel 15 medencét építettek, nyolc csúszdát helyeztek el, 12 méter magasan napozóteraszokat alakítottak ki és külön gyerekvilágot hoztak létre.

A strand oldalánál lévő korzón éttermek, kávézók várják majd a vendégeket, a mostani és a korábbi fejlesztésekkel Európa egyik legszebb városi parkerdeje lett a debreceni Nagyerdő – mondta Papp László az Aquaticum strand átadásán.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Az új Aquaticum Debrecen Strand az átadás napján, 2020. június 19-én