Fotó: MTI/Kiss Dániel
Átadták a felújított Ermel-Vojnits mauzóleumot Bonyhádon

Az eseményen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a felújítással a múlt egy fontos darabja méltó módon születhetett újjá. A Perczel család története összeforrt Bonyhád és az ország életével – tette hozzá.

Hirdetés

Hangsúlyozta, „fontos, hogy a vidék pusztulásra szánt kulturális emlékei megújuljanak”. Az elmúlt években sok száz templom újult meg a Kárpát-medencében, a vár- és kastélyprogramban „bús düledékekből” lett újra a múltat bemutató, a környék turisztikájába is beilleszthető építmény – fogalmazott.

Közölte: a kormány munkájának „szíve közepe” a vidék megújítása. A Magyar falu és a Modern városok program eddig is sok elmaradást pótolt, utak, hidak, járdák újutak meg. Egyebek mellett a falusi családi otthontermetési kedvezménynek köszönhetően sok száz, kihalásra ítélt falu népesedési viszonyai kezdtek megváltozni – mondta.

A miniszter többek között beszélt arról, hogy a Perczelek „az oszmánok elleni háborúk idején” jöttek Magyarországra, hazájuknak választották ezt a földet. Második nemzedékük már magyarosan írta a nevét, magyar nemes volt, és magyarként tekintett a világra – jegyezte meg.

Kitért arra, hogy a Perczel családnak megvolt a válasza az országot ért fenyegetésekre. Perczel Mór a honvédsereg legradikálisabb tábornokaként küzdötte végig a szabadságharc ráeső részét. Perczel Bélát elhurcolta a gestapo, mert a nácik a Hűséggel a hazához mozgalom egyik vezetőjeként a Volksbund terjeszkedésének egyik legnagyobb akadályát látták benne.

Emlékeztetett: a svábok kitelepítése után a családot is elűzték, Bonyhád azonban nem felejtette el őket. Az évente március 15-én megtartott Perczel-találkozó összegyűjti a családot, és ekkor a város saját múltjával is találkozik.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője ismertette: a sírkápolna és környezete teljes felújításon esett át. Az épületet 234 négyzetméternyi belső díszítő festés, 16 ólomüvegablak, új vörösréz tető ékesíti.

Elmondta: az építés idején a térbe függesztett mécses, az oltár és a teljes pirogránit homlokzati burkolat egyaránt a Zsolnay gyár terméke volt, 115 évvel később is a vállalat segítette a felújítást. A restaurált stallumok, tölgyajtók újra méltó díszei a térnek.

Hozzátette, hogy a Kálvária-dombon – amely a nemzeti sírkert része – nyugszik mások mellett Perczel Mór honvédtábornok, Perczel Dezső országgyűlési képviselő, belügyminiszter, egykori házelnök, Perczel Béla nyugalmazott főispán, a Hűséggel a hazához mozgalom alapító tagja, Perczel Bertalan katolikus kántor, Perczel Etelka leszármazottja.

Az államtitkár megemlítette: bízik abban, hogy a felvidéki Tőketerebesen Andrássy Gyula egykori külügyminiszter családi mauzóleumát is sikerül rendbe tenni.

A bonyhádi Kálvária-dombon álló mauzóleumot 1905 és 1907 között Ermel-Vojnits Erzsébetnek, Perczel Etelka – Vörösmarty Mihály múzsája – és Vojnits Barnabás lányának építették neogótikus stílusban Aigner Sándor tervei alapján. 2002 óta áll műemléki védelem alatt. A kápolna berendezésének legértékesebb része a Zsolnay-kerámiából készült oltár Mária szoborral.

Korábban írtuk