Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A Litéri Református Általános Iskola kapuja az intézmény új épülete átadásának napján, 2023. december 1-jén.
Hirdetés

Manapság, amikor a keresztény alapokon felépült nyugati világ fundamentumait fel akarják számolni, „azzal kell szembesülnünk, hogy a hit nem könnyűvé teszi a dolgokat, hanem lehetségessé” – hangoztatta Gulyás Gergely, hozzáfűzve: „ha meg akarunk maradni magyarnak meg, kell őrizni keresztény hitünket”.

Felidézte: a Habsburgok Magyarországán nem volt egyszerű megmaradni reformátusnak; nagy bátorság és erő kellett ahhoz is, hogy a kommunizmus diktatúrája után itt, ezen a településen is újraindulhasson ez a küldetés.

Ma, amikor mindez magától értetődőnek és természetesnek látszik, különösen fontos, hogy „megemlékezzünk az elődök kitartásáról” – húzta alá.

Gulyás Gergely kijelentette: olyan épület valósult meg Litéren másfél milliárd forintos kormányzati támogatásból, amely bárhol máshol is megállná a helyét a világban.

Gyenes Viktor, az intézmény igazgatója elmondta, a mintegy 1200 négyzetméteres kétszintes, klimatizált épületben öt tanterem kapott helyet; az intézménybe 246 tanuló jár.

Korábban írtuk