Az intézmények a Debreceni Egyetem Agrárkabinetjének ülésén írták alá a megállapodásokat. Az intézmény a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel, a Széchenyi István Egyetemmel (SZIE), továbbá a AKI Agrárközgazdasági Intézettel működik együtt. A kapcsolatépítést az innovációs kihívásokkal, a hatékonyság növelésével, az oktatási és kutatási lehetőségek kihasználásával indokolták.

Hirdetés

A Magosz elnöke szerint a versenyképesség alapját jelentő tudás a 21. század legnagyobb értéke – írták. Jakab István az egyetemi agrárkabinet ülésén az agrárium gyors változásai miatt sürgette az egységes tudásbázis megteremtését, hangsúlyozva, hogy az innovációkat nem csak létrehozni, de használni is szükséges – tették hozzá.

A közlemény szerint a megállapodásokat a partnerintézmények vezetői is üdvözölték. Friedler Ferenc, a SZIE rektora szerint az agráriumra példaként tekinthet a magyar felsőoktatás, mert egymással versengő, mégis együttműködő szerepelők rendszerét hozta létre. Goda Pál, az AKI igazgatója úgy véli, az együttműködések létjogosultságát az elmúlt évek tapasztalatai is igazolták. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja azt emelte ki, hogy a jövő szakemberei az ipari elvárásokhoz igazodó jogosítványokkal rendelkezzenek – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk