Tíz óráig országosan a választásra jogosultak 7,6 százaléka adta le szavazatát, míg 2016-ban a részvétel megközelítette a 8 százalékot.

Hirdetés

A részvételt tekintve Románia két magyar többségű megyéje a sereghajtó: Kovászna és Hargita megyében az első három órában a jogosultak alig 5 százaléka járult az urnákhoz.

A Maros megyei részvétel 6,7 százalékos volt. Ez elmarad az országos átlagtól, de néhány tizeddel meghaladja a négy évvel korábbi arányt. Az erdélyi megyék közül csak Biharban haladta meg a részvétel az országos átlagot: itt a jogosultak 8,2 százaléka szavazott a reggeli órákban.

A legnagyobb szavazási hajlandóságot Románia déli részén, Olt és Giurgiu megyében mérték: a névjegyzékben szereplők több mint 11 százaléka már leadta voksát.

Korábban írtuk

A legutóbbi, 2016-os önkormányzati választásokon a nap folyamán végig Bukarestben volt a legalacsonyabb az urnákhoz járuló szavazók aránya. A fővárosban most valamivel nagyobb az érdeklődés, délelőtt 10 óráig a jogosultak 6,1 százaléka szavazott.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések miatt sorok alakultak ki a szavazókörök előtt. A szavazóhelyiségekben egyszerre legfeljebb öt választó tartózkodhat, ezért az embereknek többnyire épületen kívül, egymástól biztonságos távolságot tartva kell várakozniuk.

Ludovic Orban miniszterelnök mintegy fél órát állt sorban Bukarestben, hogy leadhassa voksát, de azt mondta: felkészült rá, hogy szükség esetén ennél is többet várjon. Kifejezte reményét, hogy a részvétel a járványhelyzet ellenére meghaladja a nap végéig a négy évvel ezelőttit. A romániai önkormányzati választások történetében 2016-ban volt a legnagyobb az érdektelenség, akkor a jogosultak alig 48,4 százaléka járult az urnákhoz.

Komolyabb rendellenességről az első órákban nem érkezett jelentés, a belügyminisztérium szóvivője azonban vasárnapi délelőtti sajtóértekezletén arra hívta fel a választók figyelmét, hogy ezer lejes (75 ezer forint) bírságot kockáztat az, aki lefényképezi vagy lefilmezi szavazatát.

A hatóságok továbbra is igyekeznek megnyugtatni az embereket, hogy az egészségügyi óvintézkedések betartásával a szavazás nem növeli a fertőzés kockázatát.

A szavazókörök mindenütt helyi idő szerint 21 (magyar idő szerint 20) óráig tartanak nyitva.