Még egy párt sem fizette be az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata alapján meghatározott, tiltott kampánytámogatásból adódó, összesen 261 millió forintos bírságot, ráadásul, ha március 5-ig nem fizetnek, a behajtás a Nemzeti Adó-és Vámhivatalhoz (NAV) kerülhet – tudta meg a Magyar Nemzet.

Hirdetés

A Magyar Államkincstár a lap megkeresésére azt írta,  az ÁSZ által megállapított befizetési kötelezettségeket eddig egyik párt sem teljesítette. Közölték azt is, amennyiben a befizetési kötelezettségeket a pártok nem teljesítik, a kincstár jogszabály szerint, a behajtás érdekében megkeresi a NAV-ot. Azaz jövő héten már az adóhatóság feladata lehet, hogy fizetési határidőt figyelmen kívül hagyó pártoktól beszedje adók módjára a tartozást.

Az ÁSZ február 20-án zárta le azt a vizsgálatot, amely megállapította, hogy az ellenzéki összefogás hat pártja (DK, Párbeszéd, Jobbik, MSZP, Momentum, LMP) tiltott támogatást kapott és fogadott el a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól a 2022-es országgyűlési választások előtt.

A felhasznált 261 millió forintnyi tiltott támogatás befizetésére 15 napos határidőt kaptak az érintett pártok, amelyeknek egyenként 43,5 millió forintot kell befizetni, ennek határideje március 5-án jár le.

A vizsgálatról Windisch László, a számvevőszék elnöke korábban elmondta, az ÁSZ a választás előtti ötvennapos kampányidőszakban felhasznált összegeket vizsgálta azoknál a pártoknál, amelyek legalább egyszázalékos eredményt elértek a tavalyi országgyűlési választáson.

Korábban írtuk

Megállapították, hogy az ellenzéki összefogás hat pártja tiltott támogatást kapott és fogadott el a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól (MMM).

– Márki-Zay Péter maga is elmondta, hogy volt egy MMM-es számla, ami a központi kampány működését szolgálta, és a hat párt közös miniszterelnök-jelöltje maga sem tagadta a tiltott támogatást

– mondta az ÁSZ elnöke. Hozzátette, a számvevőszék megvizsgálta a Márki-Zay által elmondottakat, és az igaznak bizonyult.

Hangsúlyozta, a hat párt egységesen követte el a jogsértéseket azzal, hogy, a költségekre vonatkozó korlátokat megsértették és tiltott támogatást fogadtak el jogi személytől.

Windisch László emlékeztetett, az MMM összesen 1,67 milliárd forintnyi támogatást kapott, ebből az ÁSZ most 261 millió forint jogosulatlan felhasználását állapította meg. Az összegről a számvevőszék elnöke elmondta: abból a pártok 87,5 milliót költöttek kampányrendezvényekre, választási gyűlésekre, ezen belül a március 15-i rendezvényre, 76,7 milliót választási plakátokra, szóróanyagokra és 97 millió forintot kiadványokra, továbbá közel százmilliót olyan anyagokra, mint a „Nyomtass te is!”, a „Csak felfelé!” vagy a „Rólad szól, rólunk szól” című nyomtatványok.

Windisch László közölte, a pártok egyenlő részben kötelesek a megállapított összeget befizetni, mivel közös kampánytevékenységet folytattak, a számukra nyújtott vagyoni hozzájárulás egyenlő mértékben szolgálta az érdekeiket, továbbá a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többségre törekedő pártok nemcsak a saját, de a velük közös listán induló többi párt sikeres választási szereplésében is érdekeltek voltak.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.