Hirdetés

Varga Zoltán (DK) Szájer József lemondott fideszes európai parlamenti képviselő ügyére utalva azt mondta: a kormányoldal nem keresztény, nem konzervatív, nem antikommunista nem Soros-ellenes és nem is nemzeti. Azzal vádolta a kormánypártokat, hogy „hihetetlen szorgalommal lopnak, csalnak és hazudnak”, a lopott pénzt pedig „drogokra, kurvákra, orgiákra, luxusjachtokra” és „őrült luxusra” költik.

Úgy fogalmazott, a jelenlegi kabinet a „három k kormánya: közpénz, kokain, kurvák”.

Fotó: YouTube (képernyőkép, archív)
Varga Zoltán (DK) korábban alufóliasisakban adott interjút az ATV-ben

Ez van a kormányoldal zászlajára felvésve, nem az „Isten, haza, család” – tette hozzá.

Szerinte most ott tartunk, hogy „Soros-pénzen tanult kommunisták, drogosok, pedofilok papolnak szemforgatva erkölcsről családról, nemzetről és a hazáról”.

Korábban írtuk

Varga Zoltán felszólalása végén egy fém ereszcsatorna-darabot mutatott fel a kormánypárti képviselőknek, azért, hogy – mint mondta – elvégezhessék „azokat a tornagyakorlatokat amelyeket, már Brüsszelben megismertek”.

Az elnöklő Lezsák Sándor közölte: a házelnöknek jeleznie kell, hogy a képviselő „tiltott, illetve előre be nem jelentett eszközzel akarta színesíteni előadását”.

Dömötör Csaba: az Apró-villából az antikommunizmust számon kérni különösen meredek

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára arra kérte a képviselőt, hogy ne keverje össze egy kocsmával az Országházat.

Hangsúlyozta: Varga Zoltán kétségbe vonta, hogy a kormány nemzeti lenne, holott 2004-ben éppen a baloldal indított magyarellenes kampányt, és azóta is mindig „ráront” a határon túli magyarokra.

Önök voltak azok, akik a saját népüknek hazudtak, majd rájuk lőttek, és kitüntették a felelősöket, a magyar vállalatokat szétprivatizálták, az orosz titkosszolgálatokat pedig behívták az országba – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: „az Apró-villák szobáiból az antikommunizmust számon kérni pedig különösen meredek”.

Gyurcsány embere szerint nem vagyunk keresztények és még csak nemzetiek sem. Itt a válasz:

Posted by Dömötör Csaba on Monday, December 7, 2020

Úgy értékelt: miközben az egész ország a járvány ellen küzd, a DK ráfordult a választási kampányra.

Gyurcsány Ferenc programot hirdetett, amelyben nincs szó a járvány elleni küzdelemről vagy a munkahelyek megvédésről, de arról igen, hogyan kaparinthatják meg a hatalmat a baloldali pártok, beleértve a Jobbikot is.

„Meghirdették Gyurcsány-listát”, ő jelöli ki a hatalmi marakodás szabályait – jegyezte meg.

Úgy vélte: a magyarok 2010-ben kitették a „Gyurcsány-stop táblát”, és remélhetőleg 2022-ben is a ki fogják tenni.

Arra kérte a baloldalt, hogy két hatalmi marakodás között ne terjesszen álhíreket a járvánnyal kapcsolatban.