Varga-Bajusz Veronika a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) tanévnyitóján kiemelte: a kormány az új modellben arra szerződött az egyetemekkel, hogy csökkenjen a lemorzsolódás, legyen a mindennapok része a mentorálás, és olyan képzés legyen, amely a gyakorlatot viszi be a mindennapokba.

Hirdetés

A megújuló egyetemeken az egyetemisták legyenek aktív részesei a kutatási teljesítménynek, az innovációnak, továbbá a növekvő nemzetközi kapcsolatok, a tehetséggondozás és az egyetemi sport legyen az alapja a képzésnek – sorolta a helyettes államtitkár.

Hozzátette: ezeknek a vállalásoknak önmagukon túlmutató jelentősége is van, hiszen amikor a mesterséges intelligencia „ránk töri az ajtót, és a mindennapjaink egyre jobban tolódnak át a digitális térbe”, akkor kell a legjobban a közösségeinkbe kapaszkodni. A közösségeink segítenek megőrizni az embert, megmutatni, hogy az intelligencia nem mesterséges, mert a lélek nélkül mit sem ért.

Varga-Bajusz Veronika szólt arról is: a magyar egyetemeken versenyképességi fordulat valósult, valósul meg, és ennek a sikernek egyre többen akarnak részesei lenni, hiszen idén 33 százalékkal nőtt az
egyetemekre felvettek száma, meghaladva a 106 ezret. Összességében minden képzési területre nézve idén hat ponttal erősödtek a felvételi pontok középértékei.

Korábban írtuk

Az idén alapítása 30. évfordulóját ünneplő református egyetem a jelentkezési adatok alapján a legnépszerűbb tíz egyetem közé került. Az intézménybe végül 3777 hallgató nyert felvételt, és ezzel az egyházi felsőoktatási intézmények között a legmagasabb eredményt érte el – mondta a helyettes államtitkár.

Trócsányi László, a KRE rektora azt kívánta az egyetem hallgatóinak, hogy érezzétek otthon magukat az egyetemi közösségben. Arra kérte őket, legyenek nyitottak egymásra és arra amit tanulnak, ne ódzodjanak kérdezni tanáraitoktól és bátran fogalmazzák meg véleményüket a tanultakkal kapcsolatban.

A rektor javasolta továbbá a hallgatóknak, hogy törekedjenek a minőségre, vegyenek részt a tudományos diákköri munkában és éljenek az egyetem Erasmus-kapcsolataival.

Reményét fejezte ki, hogy minél többen megismerkednek az egyetemen a keresztény értékekkel, miközben mindenki maga dönti el, hogy el tudja-e fogadni az egyem által képviselt értékrendet.