Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (archív, illusztráció)
Hirdetés

„A földgáz ára ugyanis 2014 óta a felére csökkent, és a kőolajat is 50-60 százalékkal olcsóbban lehet beszerezni, a magyar emberek mégis hat éve ugyanazt a drága tarifát fizetik”

– írja annak a pártnak az elnöke, amely Lendvai Ildikón keresztül a Gyurcsány-kormány idején nyomatékosan megmondta, hogy „nem lesz gázáremelés”. Aztán lett, nem is egyszer.

„Már a koronavírus-járvány okozta válság előtt is nehéz helyzetben voltak a családok, mivel a magyar háztartások több mint 11 százaléka nem tudta időben befizetni a számláit. Napjainkban pedig még többen kerültek nehéz helyzetbe, hiszen több százezer ember veszítette el munkáját és mellettük több százezer ember jövedelme csökkent.”

– zárul Tóth Bertalan közleménye.

Korábban írtuk