Az Együtt az októberi kvótareferendum szombaton kezdődő kampányában is arra kéri majd a választópolgárokat, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson, mivel azt Európa- és menekültellenesnek tartja. 

Fotó: MTI/Kallos Bea, archív

Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt elnöke pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kampányban a „józan középút hangján”, bátran, egyértelműen és nyíltan buzdítanak majd a távolmaradásra, mert úgy gondolják, minden leadott szavazat a kormányoldalt segíti.

„Orbán Viktor a saját céljára feltett egy hazug kérdést, aki a kérdésben hazudik, annak már választ sem szabad adni” – fogalmazott.

Az Együtt vezetője arra kérte a választópolgárokat, ne adják meg az esélyt a miniszterelnöknek arra, hogy „bármire felhasználja” szavazatukat, hanem küldjenek egy üzenetet Orbán Viktor „gyűlöletkampányával” szemben.

Kiemelte, míg a kormány „hónapok óta gyűlöletkampányt folytat” az adófizetők pénzéből, addig az Együtt az európai szolidáris válságkezelésben hisz, és a partnerségre épülve kíván biztonságot teremteni. Példaként említette erre a közös európai határőrizet és kiutasítási politika létrehozását, valamint a közösen kialakított kvóták és regisztrációs rendszer felállítását.

„Orbán Viktor egy gyenge, perifériára sodródó, lemaradó Magyarországot képzel”, míg az Együtt a nemzetközi partnereivel együttműködő, felzárkózó, a közös problémákat közösen megoldani kívánó országban gondolkozik – fejtette ki.

Fotó: MTI, archív

Szigetvári Viktor a közmédiát, valamint a többi pártot is felszólította, hogy válaszoljanak a népszavazási vitáról szóló kezdeményezésükre.

MTI

Fotók: MTI