Elmondta, a Nemzeti Információs Központ már a harmadik alkalommal tette közzé a titkosítás alól feloldott dokumentumok egy részét, amelyek azt tartalmazzák, hogy 2021 végétől 2022 végéig az ellenzéki összefogás hat politikai formációja, kiegészülve a Mindenki Magyarországa Mozgalommal, hogyan valósította meg a saját kampánytevékenységét, illetve hogyan finanszírozta a közös kampánytevékenységet.

Hirdetés

A mostani jelentés azt rögzíti, hogy a különböző pénzmozgások, az egymásnak számlázgatások, valamint az a tény, hogy az Action for Democracy több mint hárommilliárd forint értékben utalt a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól kezdve az Oraculum 2020 Kft.-ig forrásokat, azt igazolja, hogy „volt egy olyan politikai kör, amely egyértelműen befolyásszerzésre akartak felhasználni ennek a hat pártnak és a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak az együttműködési portfólióját” – fejtette ki Tóth Erik.

Az elemző azt mondta: a jelentés alapján az ellenzéki politikai vezetők valóban tudhattak ezekről a támogatásokról, másrészt ezt tudatosan megpróbálták a jogszabályi környezetet kihasználva „a kampányukba betolni”.

A mostani jelentés azt is tisztázza, hogy a számlázások, illetve a kifizetések nem a kampány-, hanem már az előválasztási időszakban elkezdődtek – közölte Tóth Erik, megjegyezve, hogy így került a Karácsony Gergely főpolgármester által alapított és elnökölt 99 Mozgalomhoz több mint 500 millió forintnyi „gyanús pénzösszeg”.

Korábban írtuk

Tóth Erik szerint a DatAdat cégcsoport magyarországi leágazását szándékosan azért hozták létre, hogy az előválasztástól kezdődően az országgyűlési választásokig az ellenzéki kampány közös menedzselésében részt vegyen. A DatAdat ennek érdekében elköltött több mint 3 milliárd forintot – mondta, hozzátéve: ezek a pénzek nem magyar adófizetőktől, hanem külső, adott esetben az amerikai baloldalhoz köthető finaszírozóktól érkeztek.

Az elemző szerint a mikroadományokból történt finanszírozásra vonatkozó ellenzéki állításnak ellentmond az a tény, hogy az Action for Democracy megalakulásának másnapján már átutalnak 25 milliót egy baloldalhoz köthető reklámügynökségnek. Továbbá az első héten több mint 270 milliót utalnak át „különböző szereplőknek”, hogy finanszírozzák a kampánytevékenységüket – mondta.

Tóth Erik kiemelte, ha mikroadományokból származna ez az összeg, ilyen rövid idő alatt, ilyen biztos anyag háttérrel nem lehetett volna megvalósítani a kampányt. Valószínűsíthetően előre meghatározott modell alapján történt a finanszírozás, mégpedig úgy, hogy a magyar jogszabályi környezetet valahogy kikerüljék – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy Karácsony Gergely 99 Mozgalmának Perjés Gábor párbeszédes politikus egyedüliként tizenkilencszer fizetett, többségét külföldi valutával. Ez a mozgalom ebből a pénzből bízta meg a DatAdatot, hogy valósítsa meg a kampánytevékenységét.

Az elemző gyanúsnak nevezte, hogy egyik napról a másikra Perjés Gábor befizetett több mint félmilliárd forintot a mozgalom számlájára. Szerinte ez is mutatja, hogy egy előre meghatározott finanszírozási modell szerint történt a kifizetés.

Tóth Erik azt mondta, „jelen pillanatban tiltott pártfinanszírozásról beszélünk”, ez pedig nem csak szervezeti, hanem személyi következményekkel is járhat.

Szerinte „a különböző szereplők” most arra törekszenek, hogy „senki mást, csak és kizárólag a Mindenki Magyarországa Mozgalmat vegzálják a hatóságok”, csakhogy az a probléma, hogy közös listát állítottak és közös miniszterelnök-jelölttel futottak neki a választásoknak.

Azt mondta, a jelentésből egyértelműen kiderül, hogy közös finanszírozási modell és közös politikai cselekvés valósult meg.