Vitályos Eszter, aki a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, hozzátette azt is, hogy 2010-ben 326 településen volt elérhető bölcsődei szolgáltatás, most viszont már több mint 1100 településen, azaz három és félszer annyi településen lehet már bölcsődei szolgáltatáshoz hozzáférni, mint 2010-ben.

Hirdetés

Az államtitkár emlékeztetett: az a feladatuk, hogy biztosítsák a családoknak azokat a közszolgáltatásokat, amelyekkel a helyben élést segíteni tudják, és megteremtsék a feltételeit, hogy ne csak lakni, hanem élni is jó legyen az adott településen.

Felidézte azt is, hogy a magyar kormány gondolkodásának homlokterében a magyar családok segítése és az a gondolat áll, hogy minden olyan gyermek megszülethessen Magyarországon, akire az adott családban az adott házaspár vágyik. „Ne legyen olyan anyagi akadálya, ne legyenek pénzügyi kérdések a háttérben, ami miatt egy család nem vállal egy kisgyermeket ”- fűzte hozzá.

Fetter Ádám (Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület) polgármester azt emelte ki, hogy az új bölcsőde a jövőbe vetett optimizmus szimbóluma. Elmondta: a Széchenyi 2020 program keretében VEKOP-os pályázatot nyújtottak be még 2021 januárjában és a sikeres pályázatnak köszönhetően több mint egymilliárd forint uniós, vissza nem térítendő támogatást nyertek el. A fejlesztésnek köszönhetően az új intézmény 40 kisgyermek számára biztosít bölcsődei ellátást.

Korábban írtuk

A városvezető kiemelte: a településen eddig csupán 26 gyermek vehette igénybe az ellátást, a mostani beruházással a bölcsődei férőhelyek száma 26-ról 66-ra emelkedik, ami jelentősen csökkenti a férőhelyhiányt. Emellett a fejlesztés legalább nyolc új munkahelyet teremt. A részleteket ismertetve közölte: négy csoportszobát alakítottak ki, a csoportszobákhoz széles terasz kapcsolódik, valamint egy nagyméretű játszóudvar.

A 800 négyzetméteres bölcsőde komplexen akadálymentesített, a projekt része volt a működéshez szükséges eszközök, bútorok és játékok beszerzése is. Az új bölcsőde jövő év április 1-jén kezdi meg működését.