„Tekintettel a térségben dúló feszültségre, nagy szükség van a szíriai területen zajló harcok leállítását célzó nemzetközi erőfeszítésekre” – szögezte le a bizottság vezetője, Paulo Pinheiro.

Hirdetés

Hanny Megally, a bizottság egyik tagja rámutatott arra, hogy október óta a szíriai hadsereg több alkalommal használt kazettás lőszert emberek által sűrűn lakott területeken, hozzátéve, hogy erre már korábban is találtak bizonyítékokat.

Az októberi hadműveletek nyomán mintegy 120 ezren menekültek el otthonaikból, köztük sok, korábban már belső menekültté vált ember – emelte ki.

„Nem meglepő tehát az sem, hogy az Európában menedéket kereső szíriaiak száma hét év óta októberben tetőzött ismét. Szíriában továbbra is a világ legnagyobb menekültválsága dúl, és 13 millió szíriai még mindig nem tud hazatérni” – húzta alá.

Korábban írtuk

A jelentés összeállítói szerint a harcok azt követően éleződtek ki, hogy október elején dróntámadás ért egy Homszban lévő katonai akadémiát. Az intézményben éppen tisztavatást tartottak, a támadásban pedig legkevesebb 63-an meghaltak, köztük sok civil. Ennek nyomán a szíriai kormányerők és a velük szövetséges orosz csapatok légitámadásokat intéztek a Damaszkusszal szemben álló milíciák ellenőrizte területek ellen. A jelentésben felhívják a figyelmet arra, hogy ezekben „az akár háborús bűncselekményekkel is felérő” csapásokban – melyek kórházakat, iskolákat és piacokat is céloztak – több száz civil vesztette életét és sokan megsebesültek.

Szíriában 2011-ben tört ki felkelés a Bassár el-Aszad elnök vezette damaszkuszi rezsim ellen, az azóta polgárháborúvá szélesedő konfliktus során pedig az ország gyakorlatilag több részre szakadt. Tavaly október óta pedig, miután Izrael fegyveres hadműveletet indított a Hamász palesztin szélsőséges szervezet ellen a Gázai övezetben, a Szíriában szemben álló felek között is nőtt a feszültség.