A fideszes EP-képviselők is tiltakoznak az ellen a botrányos kiállítás ellen, amelyet az Európai Parlamentben tartottak a minap, és ahol olyan képet is bemutattak, amelyen bőrruhába öltözött homoszexuális férfiak veszik körül Jézust.

Hirdetés

A kormánypártok részéről a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Hidvéghi Balázs elmondta, hogy a Fidesz–KDNP EP-frakciója nevében ő is aláírta azt a levelet, amelyben számos nemzet különböző EP-képviselői emeltek szót az Európai Parlament elnökénél a megütközést keltő tárlat miatt. A levél szignózói között mások mellett megtalálható Nicolas Bay, a francia Nemzeti Front főtitkára, Jorge Buxadé, a spanyol VOX-tól, valamint Beata Mazurek, a lengyel kormánypárt (PiS) képviselője – ismerteti a lap.

– Ez a kiállítás is azt példázza, hogy a beteges és a pusztán a provokációról szóló politikai cselekvés teljesen elharapódzott Brüsszelben. A kiállított képekben ugyanis semmilyen művészi jelleg nem fedezhető fel, mivel a szóban forgó „alkotások” teljesen elfogadhatatlan módon ábrázolják Jézust, sértve a hívők érzékenységét. Úgy tűnik tehát, hogy épp azokat az embereket igyekeznek provokálni, akiknek fontosak a különböző kulturális hagyományok, amilyen például a keresztény vallás

– fejtette ki Hidvéghi Balázs.

A Magyar Nemzet érdeklődésére írásban küldött választ Ujhelyi István egykori MSZP-s EP-képviselő, az Esély Közösség alapítója, aki finoman utalt arra, hogy nem kíváncsi az említett képekre.

– Az Európai Parlament képviselőinek van arra lehetősége, hogy ciklusonként egy kiállítást szervezzenek az épületben egy számukra fontos témában. Én nemrég voltam kezdeményező házigazdája egy jelentős egészségügyi, a cukorbetegség, illetve a szív- és érrendszeri betegségek korai felismerése mellett kampányoló kiállításnak a brüsszeli épületben. Az Önök által hivatkozott fotókiállításról nem tudtam, nem láttam és nem is tervezem megnézni

– fogalmazott Ujhelyi István.

A kontinensen az elmúlt napokban számos konzervatív politikus tiltakozott a kép ellen, amely Elisabeth Ohlson leszbikus svéd művésznő fotókiállításának része volt, és amely május 2. és 5. között volt látható az EP épületének egy elzárt részében.

– Az intézményi keretek között mindenféle problémával foglalkozni legitim, de egy vallás kihasználása tűrhetetlen tiszteletlenség a hívők millióival szemben Európa-szerte

– kifogásolta Maria Veronica Rossi olasz EP-képviselő, aki indokolatlan provokációnak nevezte, hogy a kép szadomazochista rabszolgáknak öltözött apostolokkal körülvéve ábrázolja Jézust.

– Művészet? Nem, ez csak közönséges és tiszteletlen. Egy szóval: gusztustalan

–  fogalmazott Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes Facebook-bejegyzésben.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk