Hirdetés

Szentpéteri Sándor kiemelte, az Agrárminisztérium átfogó programot hirdetett annak érdekében, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön a fával borított terület aránya az országban. A Vidékfejlesztési Program megnövelt erőtelepítési támogatásának köszönhetően 17 ezer hektár új erdő telepítésére adtak be kérelmet a gazdák.

Az államtitkár hozzátette, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve minden megyében létrehozzák az „újszülöttek erdejét”, ahová a születendő gyermekek után fejenként legalább 10 darab, évente összesen 1 millió facsemetét ültetnek el.

A belterületek zöldítése érdekében meghirdetett Településfásítási Program keretében közel 500 önkormányzat területén 12 ezer darab nagyméretű fát ültetnek el – ismertette a politikus.

Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, Komárom-Esztergom megyében 11 település pályázott sikeresen a programra, Mocsán az Arany János Általános Iskola mellett parkban 25 fát ültettek el.

Korábban írtuk