Az LMP „drága, manipulatív és álkérdéseket tartalmazó” nemzeti konzultáció helyett valódi társadalmi párbeszédet szorgalmaz a demográfia és a családtámogatás kérdésében. 

Kanász-Nagy Máté, a párt országos elnökségének titkára hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a kormányzati ciklus kiemelt feladatának nevezte a magyar családok támogatását, a gyermekvállalás ösztönzését és az elvándorlás megállítását.

Az LMP szerint gazdaságpolitikai kérdéseket is „ki kellene beszélni”, például hogy ne folytatódjon az ország „összeszerelő üzemmé” tétele.

A családpolitika ne keveseknek adjon sokat, hanem mindenkinek elegendő segítséget – tette hozzá Kanász-Nagy Máté, hangsúlyozva: az LMP kiemelten támogatná az egyszülős családokat, de az egygyermekeseket is, emelné a családi pótlékot, és igazságosabbá tenné a lakáspolitikát. Új albérleti törvénnyel és közösségi bérlakásokkal könnyítenék a fedélhez jutást – ismertette.

Kanász-Nagy Máté kérdést kapott azon sajtóhírrel kapcsolatban, amely szerint az LMP több mint 10 millió forinttal tartozik korábbi kampánytanácsadójának, Ron Werbernek. Kijelentette: a felek között a tartozás összegét is érintő jogvita áll fenn, amelyet a párt rendezni kíván. Ron Werber egy havi fix összeget is kapott a párttól, emellett egy sikerdíjban is megállapodtak vele a választási eredmény függvényében. A tanácsadó azonban a voksolás előtt egy hónappal távozott.

A párt belső feszültségeit firtató kérdésre úgy reagált: „az LMP egyre jobb bőrben van”, az új elnökség nagyon erős felhatalmazást kapott, a társelnökök pedig a kongresszus több mint kétharmadának támogatását.