Az LMP szerint a Fidesz által tervezett 2018-as költségvetés csak a szavak szintjén kedvez a munkából élőknek, valójában viszont tönkreteszi a magyar kis- és középvállalkozásokat (kkv) – mondta Schmuck Erzsébet, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Szerinte az Orbán Viktor kormányfő által pénteken bejelentett minimálbér-emelést a munkahelyek 80 százalékát adó kkv-knak kell majd kigazdálkodniuk, ebbe viszont azok bele fognak rokkanni.

Ahhoz, hogy valóban a munkából élők költségvetése legyen a jövő évi, az LMP szerint a kkv-k támogatása mellett általános béremelésre lenne szükség a személyi jövedelemadó sávossá tételén keresztül – mondta a képviselő.

Hozzátette: új, egységes közalkalmazotti bértáblát kellene összeállítani pótlékok ki- és bevezetése helyett, továbbá az érintettekkel egyeztetve életpályamodelleket írni. Elengedhetetlen az egészségügyi, az oktatási és a szociális szférától elvett forrásokat visszapótolni ezekbe az ágazatokba – hangsúlyozta Schmuck Erzsébet.

MTI