Az LMP felszólította a kormányt, hogy hagyjon fel az új szénbányák engedélyezésének terveivel. 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, miközben Áder János köztársasági elnök nagyon helyesen többször is a klímaváltozást nevezte a kor legnagyobb problémájának, addig a kormány nem akarja komolyan venni azt.

Erre utal, hogy a kabinet három éve halogatja a környezet- és élelmiszerbiztonsági szempontból fontos éghajlatváltozási stratégia felülvizsgálatát, és nem törődik a vidéki légszennyezettség növekedésével sem – közölte.

A politikus kiemelte, a kabinet Ózdon egy lignitbánya engedélyezési eljárását kezdte meg, a megújuló energiaforrások terjedését pedig „holdudvarának támogatása” miatt nehezíti.     

A megújuló energiaforrásokra azért is nagy szükség lenne, mert az Eurostat becslése szerint Magyarország széndioxid-kibocsátása 2015-től évente 5,6 százalékkal emelkedik – mondta Schmuck Erzsébet.