A kormányzati honlapon azt írták: a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) elemzése szerint a magyarországi fertőzések 11 százalékát már ez a vírusvariáns okozza. Az omikron duplázási ideje rendkívül gyors: 1,5-3 nap, ennyi idő alatt megkettőződhet a fertőzöttek száma – emelték ki.

Hirdetés

Felhívták a figyelmet arra, hogy az omikron okozta megbetegedés súlyosságáról még nem áll rendelkezésre kellő klinikai tapasztalat. Az omikron variáns az eddigi külföldi tapasztalatok szerint kevésbé támadja meg a tüdőt, elsősorban a felső légutakra koncentrálódik. Főként orrdugulás, torokfájás a fertőzés következménye, vagyis náthaszerű tünetekkel jelentkezik – ismertették, kiemelve: „az oltás ez esetben is jelentősen csökkenti a betegség súlyos lefolyásának a kockázatát”.

Egyúttal emlékeztettek arra, hogy januárban újabb oltási akció lesz.

Felidézték: 2021. november 26-án az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus B.1.1.529 variánsát aggodalomra okot adó változatnak minősítette, a variáns az omikron nevet kapta. Eddig 128 országban azonosították az omikron variánst, de a WHO nem zárta ki, hogy ennél több helyen is jelen lehet, ahol nincsenek meg a technikai feltételek a diagnosztizálására.

Korábban írtuk

A kormányzati oldalon azt írták: az omikron esetében a variáns által okozott fertőzés súlyosságára és az általa kiváltott immunválaszra vonatkozó ismeretek folyamatosan bővülnek. Az omikron által érintett országok járványügyi adataiból már látszik, hogy gyorsabban képes terjedni, mint az eddig domináns delta variáns. Ezt a WHO számszerűsítette is, az omikron duplázódási ideje 1,5-3 nap. A duplázódási idő azt mutatja meg, hogy hány nap alatt nő kétszeresére egy adott időszakban a fertőzések száma – fejtették ki, megjegyezve: ebben időszakonként és országonként is vannak eltérések, de a 3 nap alatti átlag nagyon gyorsnak számít.

Azt is hangsúlyozták, hogy az omikron variáns esetén nagyszámú mutáció tapasztalható a vírusban, mely nagy mértékben érinti az úgynevezett tüskeproteint. Ez – mint fogalmaztak – aggodalomra ad okot, mivel felmerül, hogy a korábbi fertőzés vagy az oltások által kiváltott immunválasz védő hatása csökken.

A kormányzati honlapon azt írták: még mindig korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre az omikron klinikai súlyosságáról. Az Európai Unióban jelentett esetek között jelentős a tünetmentesek aránya. Súlyos állapot, kórházi kezelés szükségessége vagy haláleset nagyon ritkán fordult elő. Ehhez hozzátartozik, hogy az első esetek – ahogy más variánsnál is – jellemzően az utazóknál, aktív dolgozóknál és rokonaiknál, barátaiknál fordul elő. Ők alapvetően a fiatalabb, egészséges, komoly alapbetegséggel nem rendelkező lakosságcsoportot jelentik.

Az ismert, hogy a Hong Kong-i Egyetem kutatói szerint az omikron variáns 70-szer gyorsabban szaporodik a hörgőkben, mint a delta és az eredeti vírus, de 10-szer lassabban a tüdőben, mint az eredeti vírus. Ez magyarázhatja a nagyobb fertőzőképességet és a betegség kevésbé súlyos kimenetelét – tették hozzá.