Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Keresztes László Lóránt (LMP) szerint a kormány sorozatban hozott olyan döntéseket, amelyek súlyosan érintik az önkormányzatokat, a járvány elleni védekezés első bástyáit. Hozzátette: a gépjárműadó elvétele a kistelepülések kétharmadánál likviditási gondokat okozott, de súlyos problémákat okozhat a különleges gazdasági övezetekre vonatkozó törvényjavaslat is, vagyis hogy a kormány tetszés szerint bizonyos beruházásokat elvehet az önkormányzatoktól. Az önkormányzatok elveszítik azokat a bevételeket, amelyekből az ívóvízellátást biztosítják, fenntartják az óvodákat – mutatott rá.

A járvány elleni védekezésből 80 milliárd forintot vettek el, hogy a teljes mértékben indokolatlan Budapest-Belgrád vasútvonalat fejlesszék – kifogásolta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vasútvonal felújítását azzal magyarázta, hogy a jövőben sem fog gyengülni Kína világkereskedelmi szerepe és az EU szempontjából is meghatározó gazdasági tényező marad. Az áruk nagy része a görög kikötőkbe érkezik, onnan pedig vasúton szállítják tovább – mondta, hozzátéve: versenyről van szó, hogy merre vigyék Nyugat-Európába az árukat, a magyar kormány pedig úgy döntött, benevez ebbe a versenybe. A beruházás munkahelyeket teremt – jelezte.

Korábban írtuk

A különleges gazdasági övezetekről azt mondta, senkitől nem vesznek el beruházásokat és pénzt sem. Vannak olyan települések, amelyek méretüknél fognak nem biztos, hogy megfelelő tárgyalópartnerként tudnak fellépni egy világméretű céggel szemben – magyarázta.