Fotó: MSZP Facebook-oldala (képernyőfotó)
Hirdetés

Az Országgyűlés 138 igen és 52 nem szavazattal, tartózkodás nélkül felfüggesztette Gurmai Zita mentelmi jogát.

Az ellenzéki politikus mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész kezdeményezte. Az indítvány szerint a politikust csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága által, egy 2022-ben zajlott VIII. kerületi házkutatás során tanúsított magatartása miatt.

A mentelmi bizottság elnöke azt javasolta a testületnek, hogy kövesse a közvádas bűncselekmények esetén fennálló, a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó gyakorlatát, és az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza.

A bizottság 3 igen, 3 nem szavazattal az elnöki javaslatot nem fogadta el, tehát a testület azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Gurmai Zita országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.

Korábban írtuk

Hargitai János (KDNP), a mentelmi bizottság elnöke azt mondta: a testület kormánypárti tagjai az eddigi gyakorlatnak megfelelően, a közvádas ügyben a mentelmi jog felfüggesztését javasolták, az ellenzéki tagok viszont nem támogatták a mentelmi jog felfüggesztését.