Hirdetés

Menczer Tamás hangsúlyozta: most azon dolgoznak, hogy legalább időszakos jelleggel mindenhol legyen víz a településen.

Kifejtette: a vízkormányzással a település alacsonyabban fekvő részeit ellátó Jókai utcai tározóból átirányítják a vizet a Kerek-hegyet ellátó tározóba, hogy azok, akiknek már három-négy napja nincs vizük, legalább átmenetileg kapjanak. Ezzel egyidejűleg a település alacsonyabban fekvő részein kell vízhiánnyal számolni – jegyezte meg.

Beszámolt arról, a csütörtökön szolgálatba állított, a tározót töltő két vízhordó autó folyamatos munkájával péntek reggelig annyit értek el, hogy a vízhiányos területek egyes részein korlátozott ideig újra volt víz, de továbbra is vannak olyan területek, ahova egy csepp sem jutott. Ezért újabb két autó érkezik Székesfehérvárról.

A képviselő hozzátette: a négy autó közül van, amelyik nem a települést ellátó Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. szolgáltatóé, és már jelezték, hogy máshol is szükség lehet rájuk, de megígérte a solymáriaknak, hogy nem fog elengedni egy autót sem.

Elmondta azt is: csak Solymáron a problémát nem tudják orvosolni, ezért a településsel egy vízhálózaton lévő 10 településen – Ürömön, Pilisborosjenőn, Pilisvörösváron, Pilisszentkereszten, Budakalászon, Pomázon, Szentendrén, Pilisszántón, Pilisszentivánon és Csobánkán – is vízkorlátozásra van szükség.

Ezért – folytatta – összehívta az érintett települések polgármestereit, azt kérve tőlük: mindent tegyenek meg azért, hogy az ő településükön is korlátozzák a vízhasználást a lakosok. Arra kérte a lakókat, hogy ne használjanak vizet öntözésre, autómosásra, medencefeltöltésre vagy bármilyen, nagy vízigényű tevékenységre.

Azt is mondta, a szakemberek szerint, ha az érintett településeken bevezetik a vízkorlátozást és a lakosok ennek megfelelően cselekszenek, rövid idő alatt helyreállhat a vízellátás Solymáron.

Menczer Tamás kitért arra is: Solymár vízhiányos településrészein jelenleg is 11 lajtos kocsi, illetve motoros vizes autó dolgozik: hét helyen kilenc autó áll fixen, kettő pedig mozog és az utántöltést végzi. Emellett arra is ígéretet kapott, hogy szombattól 8-10 ezer liternyi zacskós vizet oszt ki a honvédség.

A képviselő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kérdésre elmondta: a hosszútávú megoldás a kapacitásbővítés lenne, ami tízmilliárdos nagyságrendű beruházás. Megígérte, azon lesz, hogy ez minél előbb megvalósuljon.

Korábban írtuk

Ugyancsak kérdésre beszélt arról: a vízhiányért a sajtóban megjelent információkkal ellentétben nem a rezsicsökkentés a felelős, a beruházásokat sokkal inkább a szomszédban zajló háború késlelteti.

Menczer Tamás azt is elmondta: volt vitája, konfliktusa a Solymárt ellátó szolgáltatóval, mert nem kapott időben választ a kérdéseire és a válságkezelést sem érezte kielégítőnek, de „most már minden rendben van” a közös munkában.

Arra kérdésre, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért, azt felelte, a probléma gyökere a robbanásszerű lakosságszám-növekedés a Buda környéki régióban.

VIDEÓ