A főtanácsadó az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában elmondta, a tavalyi évhez képest a szerb határszakaszon csökkenés tapasztalható a határsértésben, ami a határőrizeti rendszer szilárdságát mutatja, ezért a román, illetve a horvát-szlovén-osztrák útvonalon próbálkoznak többen illegálisan belépni az országba.

Hirdetés

„Gyakorlatilag már nincs olyan határsértő, aki embercsempészek segítsége nélkül a határ felé tévedne, a szervezett bűnözésnek ez egy nagyon jövedelmező ága” – fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy ha az Európai Unió nem fordít kellő figyelmet, megfelelő anyagi forrásokat a schengeni térség külső határaira, akkor a „schengeni vívmányok” fenntartása kockázatossá válik. Úgy látja, hogy az Európai Bizottság elnökének vagy az Európai Néppárt frakcióvezetőjének a külső határok megerősítéséről tett kijelentései megmaradnak a politikai nyilatkozatok szintjén, jogi és pénzügyi lépések még nem követték ezeket. Ezek a kijelentések inkább szólnak a közelgő európai választási kampánynak – mondta Bakondi György.

A főtanácsadó szerint értelmezhetetlenek azok a felvetések is, hogy civilszervezetek ellenőriznék a határt őrző rendvédelmi erőket.

Korábban írtuk

A Szudánban zajló polgárháborúval kapcsolatban Bakondi György azt mondta, a fővárosból, Kartúmból már jelentős számban menekülnek az emberek vidékre és a Szudánnal szomszédos Csádba, illetve Egyiptomba. Ezen államok befogadóképessége véges, és ebben előbb-utóbb az embercsempész bandák is lehetőséget fognak látni – tette hozzá.