Hirdetés

Balla Mihály (Fidesz) arról beszélt, hogy cáfolhatatlan bizonyítékok kerültek nyilvánosságra arról, hogyan működteti a Soros-hálózat intézményesen a kettős mércét Magyarországgal szemben. Alapokként jelölte meg, hogy a kormány a polgárok többségének támogatásával olyan politikát valósít meg, amelyik elutasítja a brüsszeli birodalmi törekvéseket, nem engedi a gyermekek közelébe az LMBTQ-aktivistákat, és nemet mond az illegális migránsok befogadására. Ennek ellensúlyozására folyamatosan működik a jogállamiság mezébe öltöztetett küzdelem, amelynek legfőbb harcosai és kiszolgálói a Soros György által a „nyakunkra küldött” NGO-k – mutatott rá a fideszes politikus. Megjegyezte: eszközeikről saját maguk vallottak, s a legszürreálisabb az volt, amikor a hazánkat támadó aktivisták egymás között beszélgetve Magyarországot kifejezetten jó helynek tartották, ahol teljesen biztonságosan működhetnek az NGO-k.

Kitért arra is, hogy a jogállamisági rendelettel az unió politikai, hatalmi, ideológiai zsarolóeszközt gyártott.

Meddig folytathatják még ezt a morálisan megkérdőjelezhető hadjáratot ellenünk? – firtatta.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára rámutatott: a kormány álláspontja szerint a jogállamisági ügyben politikai nyomásgyakorlásról van szó, aminek egyetlen célja van: a gyermekvédelmi törvény alkalmazásától eltéríteni Magyarországot.

Korábban írtuk

A kettős mércére bizonyíték szavai szerint, hogy a jogállamisági jelentésben az NGO-k forrásaira Magyarország esetében háromszor- négyszer többször hivatkoznak, mint más országoknál. A bírói függetlenséget szintén ilyen pontként említette, és – mint kiemelte – a migráció esetében is szembetűnő, hogy a magyar határzárat nem támogatja a bizottság, de Spanyolország, Görögország, vagy a balti országok esetében ad hozzájárulást. Hangsúlyozta: április 3-án a népszavazáson, a választók dönthetnek a gyermekek védelméről.

A képviselő a választ elfogadta.