– Folyamatosan félrevezeti a választókat a baloldal a különböző, egymásnak rendszeresen ellentmondó elképzeléseivel a minimálbér sorsáról – értékelte a Magyar Nemzetnek Palkovics Imre az elmúlt időszakban napvilágot látott baloldali terveket. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke felidézte:

Hirdetés

A baloldali ígérgetések súlyos hitelességi gondokkal terheltek, ezzel szemben tény, hogy a minimálbér idén bruttó 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra nőtt, ami jelentős, csaknem húszszázalékos emelkedést jelent.

Így érdemi hatással lesz a magasabb keresetűek bérére, de közelít az európai minimálbérként emlegetett uniós ajánlásokban szereplő módszertanhoz is.

Ismert, a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter korábban feleslegesnek nevezte a minimálbért. Ahogy fogalmazott, „én gazdasági kérdésekben roppant liberális vagyok, én nem feltétlenül tartom szükségesnek a minimálbért se.” Márki-Zay azóta több, egymásnak ellentmondó véleményt is megfogalmazott a minimálbérről. Egyfelől ígéretet tett emelésére, másfelől károsnak tartotta a kötelező legkisebb bér jelentős növelését.

Korábban írtuk

Legutóbbi, újévi beszédében ugyanakkor ismét korábbi, minimálbér-ellenes álláspontjához közelítve kormányzati pénzosztásnak bélyegezte a több százezer magyar ember életszínvonalának javulását hozó, majd húszszázalékos minimálbér-emelést.

A vidéki embereket trágyával etetett gombákként, a kormánypárti szavazókat pedig a Covid–19 által megtizedelt idősekként emlegető kormányfőjelölt minimálbér-ellenessége mellett kiállt a teljes baloldal: tavaly év végén nem szavazták meg képviselőik a minimálbérek emeléséhez szükséges, de a vállalkozásokat, elsősorban a hazai kis- és középvállalkozásokat segítő, a béremelések fedezetéül szolgáló adócsökkentéseket.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.