Fotó: MTI, archív, szerk.
Fotó: MTI, archív, szerk.
Hirdetés

A szocialista politikus hangsúlyozta, csak folyamatos, gyors, hiteles és teljes körű kormányzati tájékoztatás mellett várható el, hogy a társadalom betartsa a veszélyhelyzet szabályait.

Hangsúlyozta, másfél hónapig lehetetlen volt megfelelő védőfelszereléshez, fertőtlenítőszerhez jutni Magyarországon, a kabinet pedig azért nem végeztet még mindig tömeges teszteléseket, hogy ne derüljön ki, valójában mennyien fertőzöttek a koronavírussal.

„Mindenki arról beszél, hogy pont a kórházak terjesztik a vírust”, a fertőzés sok esetben a kórházakból, egészségügyi és szociális intézményekből terjed el – fogalmazott Bangóné Borbély Ildikó, aláhúzva: „ez az Orbán-kormány felelőssége”.

Kiemelte, a védőfelszerelések ezerszámra állnak raktárban hetek óta, és azok nem jutnak el az egészségügy és szociális ágazatban dolgozókhoz.

Az MSZP képviselője kitért arra is: szakemberek szerint Magyarországon a koronavírus-járványnál többen halhatnak meg az alapvető egészségügyi ellátás hiánya miatt azt követően, hogy a kabinet elrendelte a kórházi ágyak 60 százalékának felszabadítását.

Bangóné Borbély Ildikó felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt és Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterét, hogy hétfőn az Országgyűlésben válaszolja meg a járvánnyal kapcsolatban feltett kérdéseiket.