Fotó: MTI, ShutterStock.com (archív, szerk.)
Hirdetés

Kocsis Máté pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: az MSZP-s politikus az ATV műsorában arra az újságírói kérdésre, hogy miért nő a kormánypártok támogatottsága, úgy válaszolt: „sok a patkány Magyarországon”.

Teljesen egyértelmű, ami elhangzott, ezt egyféleképpen lehet csak érteni, az ellenzéki politikus lepatkányozta a Fidesz szavazóit – mondta a frakcióvezető, aki hangsúlyozta: a kérdés és a válasz is a választópolgárokra irányult, semmilyen félremagyarázás nem elfogadható.

Bangóné Borbély Ildikó „átlépte a vörös vonalat”, túlment minden határon – közölte, hozzátéve: egészen példátlan, hogy egy politikus ilyen durván sértegesse a választókat.

Kocsis Máté kijelentette: ha Bangóné Borbély Ildikó önszántából nem távozik a magyar parlamentből, akkor az MSZP illetékes testületeinek a kötelessége, hogy visszahívják őt onnan. Semmi keresnivalója a magyar Országgyűlésben egy olyan képviselőnek, aki közel 3 millió választópolgárt „lepatkányoz”, a választópolgárok ilyen durva sértegetése minimum ennyi következménnyel kell, hogy járjon – tette hozzá, jelezve: a magyar közélet nem teheti elfogadottá a választókkal szemben ezt a hangnemet.

A frakcióvezető arra a kérdésre, hogy Bangóné Borbély Ildikó a Facebookon péntek délután bocsánatot kért azért, ha valakit megbántott, azt mondta: ez semmiképpen nem fogadható el. A szocialista politikus válaszában „hülyének” nézi az embereket. Az hangzott el, amit „mindenki a saját fülével hall, és ami a magyar nyelv szabályai szerint érthető”. Bangóné Borbély Ildikó gyáva megfutamodása teljesen elfogadhatatlan – közölte.

A zuglói parkolással kapcsolatos kérdésre azt felelte: Karácsony Gergely „a kerületi minimumot sem éri el”, teljesen alkalmatlan arra, hogy Zugló ügyeit vigye.

Hozzátette: a munkacsoport felállítására azért lenne szükség, mert a zuglói parkolási botrányt olyanoknak kell megvizsgálniuk, akik nem érintettek az ügyben. A szakértőknek meg kell nézniük, miként fordulhatott elő, hogy a budapesti kerületek közül Zugló az egyetlen, amelyik veszteségesen üzemelteti a parkolást, illetve azt, hogy van-e ennek büntetőjogi összefüggése, s milyen döntések kellenek, hogy ezek az állapotok ne maradjanak fenn.

Megjegyezte: lassan két és fél éve tart, hogy a zuglói polgároknak a helyi költségvetésbe napi egymillió forintot kell beletenniük a kifizetett parkolási díjakon felül. Kocsis Máté kijelentette: az ilyen szerződéseket haladéktalanul fel kell mondani, és egy alkalmas polgármester ősszel helyre tudja majd állítani a rendet.