Hirdetés

Hollik István a Tranzit fesztiválon szombaton Tihanyban rendezett vitát azt mondta: a baloldal az elmúlt harminc év legdurvább korrupciós ügyét követte el, amikor civil szervezetek mögé bújva elfogadta a 4,5 milliárd forintot.

Honnan érkezett és ki fizette ezt a civil szervezeteken „átfolyatott” pénz és mit kértek cserébe? – tette fel a kérdést a fideszes politikus.

Bedő Dávid úgy reagált: elsősorban Márki-Zay Pétert kellene megkérdezni, mert főként az ő szervezete kapta ezt a támogatást. Erről a forrásról a Momentumnak akkor sem volt és azóta sincs tudomása – jegyezte meg.

Hozzátette: az ÁSZ vizsgálata alapján a Fidesz után a Momentum folytatta a legtisztább és legátláthatóbb kampányfinanszírozást.

Korábban írtuk

Hollik István kiemelte: Márki-Zay Péter pártjának logója ott volt Orosz Anna momentumos politikus plakátján, tehát együtt indultak. Ez esetben ne mondja, hogy erről a pénzről pont nem tudtak – mondta, hozzátéve: Magyarországon ilyen még nem volt, hogy az állami támogatás 3-4-szeresét kapják külföldről. A külföldi befolyásolás a legnagyobb bűn, amit el lehet követni, azt jelenti, nem urai saját maguknak – szögezte le. 

A két politikus között élénk vita bontakozott ki a pedagógusbérekről is.

Bedő Dávid azzal vádolta a kormányt, hogy nem képes a költségvetésben 400 milliárd forintot elkülöníteni egy 50 százalékos béremelésre. Milyen költségvetés az, ahol nem tudnak egy ekkora összeget biztosítani? – firtatta.

Álláspontja szerint nincs meg a politikai akarat a pedagógusbérek megemelésére.

Hollik István szerint „egészen felháborító”, hogy a momentumos politikus beszél a pedagógusbérekről, miközben a párt EP-képviselője Donáth Anna „azért kiabál” kint Brüsszelben, hogy ne fizessék ki a Magyarországnak járó forrásokat, amíg az életpályatörvényt nem vonják vissza, amiben benne van, hogy a pedagógusoknak többet kell keresniük. Arra szólított fel, hogy ne állítsanak valótlanságokat, ne hergeljék az embereket és ne használják fel a pedagógusokat arra, hogy a magyar kormányt támadják. Álljanak Brüsszel helyett a pedagógusok és a magyar emberek oldalára – jelentette ki. 

Szintén eltérően értékelték az elmúlt 13 év kormányzati teljesítményét. 

Bedő Dávid arról beszélt, hogy a kormány 13 éve irányítja Magyarországot kétharmados többséggel, szinte korlátlan hatalommal bír, minden eszköze megvolt, hogy csodát teremtsen, de ehhez képest sereghajtók vagyunk az unióban. Nálunk legmagasabb az infláció, 10. hónapja csökkennek a reálbérek és negyedik negyedéve recesszióban van az ország, amire 1996 óta nem volt példa – sorolta, hozzátéve: olyan rossz a helyzet, hogy a miniszterelnök kénytelen olyan új kifejezést kitalálni, mint a pozitív nulla. Az oktatási rendszer súlyos problémái, az óriási tanárhiány mellett értékelése szerint az egészségügyben szintén lesújtó a helyzet.

Hollik István felidézte, hogy 2010-ben, amikor átvették a kormányzást, Magyarország lényegében csődben volt, a Momentum szövetségese, Gyurcsány Ferenc csődbe vitte. Egy „legatyásodott” Magyarországot láttak, ahol az IMF segítsége nélkül nyugdíjakat sem tudtak volna fizetni – jegyezte meg.

Az volt a cél, hogy egy erős, szuverén, magabíró, munkaalapú országot hozzanak létre, tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtsenek, ahol a magyar emberek biztonságban érzik magukat, és a magyar családokat támogatják.

A nehézségek ellenére jól haladtak, és a magyar emberek büszkék lehetnek arra a teljesítményre, amit elértek – értékelt a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki kitért többi között arra, hogy 71 százalékkal nőttek a reálbérek, amivel Magyarország az unió top 5 országa között van, a szervezet fejlettségi szintjéhez 10 százalékkal közelebb kerültek, 66 százalékról 80 százalék közelében vannak.

Az orosz-ukrán háború megítélésében szintén élesen különböztek az álláspontok.

Hollik István kijelentette: az első lépés a tűzszünet, onnan lehet továbblépni. Rámutatott: a magyar nemzeti érdekkel ellentétes a háború elhúzódása és nem érti, hogy a baloldali politikusok miért nem tudnak odaállni egyértelműen a béke mellé.

Bedő Dávid azt mondta: ők is békét szeretnének, de szerinte, amit Hollik István levezet, az működésképtelen. Ha nem küldenek Ukrajnának támogatást, fegyvereket, akkor az oroszok elfoglalnák teljes Ukrajnát és Oroszország lenne a szomszédunk – közölte.

A határkerítésre vonatkozó kérdésre úgy válaszolt, 2017-es megépítése óta nem ellenzik azt. Ugyanakkor azt vallják, hogy a migráció kezeléséhez közös európai fellépésre van szükség, Magyarország nem tudja egyedül megoldani ezt a problémát.