Benkő Tibor szerint ezt a felelősséget Magyarországnak kell vállalnia. „Legyünk vezető nemzet” – fogalmazott.

Hirdetés

A miniszter azt is kiemelte, hogy amikor azt mondják: a térség meghatározó haderejét kell megvalósítani, „van mire építkezni”.

Benkő Tibor részletesen ismertette a Honvédelmi Minisztérium szervezeti felépítését és szólt a múlt csütörtök óta új parancsnok, Ruszin-Szendi Romulusz által irányított Magyar Honvédség Parancsnokságának feladatairól is.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy Ruszin-Szendi Romulusz volt humánpolitikáért felelős helyettes államtitkári posztját egyelőre nem töltik be, hanem feladatainak egy részét viszi magával. Így a Magyar Honvédség Parancsnokságon folyik majd a honvédelmi és haderőfejlesztési program honvédelmi részének megvalósítása is. A minisztérium feladata a tervezés, az irányítás és a feltételek biztosítása lesz – fejtette ki.

Korábban írtuk