Novák Katalin Facebookon megosztott levelében az olvasható, hogy a külföldi médiumok, amelyek a magyarországi belpolitikáról rendszeresen tájékoztatják és félretájékoztatják a nemzetközi közvéleményt László Imre felháborító nyilatkozatáról mélyen hallgatnak. Nincs ez másképp a DK európai szövetségesei, az európai szocialisták körében sem – fűzte hozzá.

Hirdetés

„Az a tapasztalatom, hogy az európai politikusok, így az önök frakciójának tagjai is különös figyelmet szentelnek a magyar belpolitikának. Ebből kifolyólag szeretném felhívni szíves figyelmét László Imre kijelentésre, aki a legnagyobb budapesti kerület polgármestere, a DK elnökségi tagja. A DK-t a hazugságbeszédéről ismert volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vezeti, európai parlamenti képviselőik az önök frakciójában ülnek” – kezdte a levelet az államtitkár.

Felidézte, hogy László Imre, a kerületi testületi ülést vezetve, június 25-én Adolf Hitler eredményeit méltatva azt mondta, „’36-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után.”

Korábban írtuk

„Bízom benne, hogy az ön pártjában Adolf Hitler méltatása nem elfogadható. Gondolom, azért nem reagáltak rá eddig, mert az önökhöz hazánkról érkező elfogult tudósítások nem tartalmazzák a magyar baloldal vállalhatatlan kijelentéseit” – fűzte hozzá Novák Katalin,  aki azt várja, hogy „a megszokott nyilvánosság és határozottság mellett” ítéljék el László Imre szavait.

„Mivel mindkét magyarországi tagpártjuk nyíltan együttműködik a szélsőjobboldali Jobbikkal, talán ideje megkérdezni, hogy meddig tűri még ezt a szocialisták és demokraták frakciója” – tette fel a kérdést Novák Katalin.

☝🏻A külföldi médiumok, amelyek a magyarországi belpolitikáról rendszeresen tájékoztatják és félretájékoztatják a…

Gepostet von Novák Katalin am Montag, 29. Juni 2020