A DatAdat Professional Kft. összesen több mint 50 millió forintot, míg a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) mintegy 40 milliót költött buszos utaztatásra, illetve személyszállításra tavaly márciusban

Hirdetés

– értesült a Mandiner az egyesült ellenzék kampányfinanszírozását vizsgáló hatósági eljárásra rálátó forrásból.

A lap úgy tudja, a baloldalhoz köthető, az amerikai kampányfinanszírozási ügyben is érintett DatAdat az ellenzéki összefogás március 15-i, Donald Tusk közreműködésével megtartott kampányrendezvényével összefüggésben bízhatott meg egy személyszállítással foglalkozó vállalkozást autóbuszos szolgáltatással.

Ugyanezzel a céggel márciusban az MMM is szerződött, mégpedig a fenti összegben. Ezek nyomán az egyesült ellenzék többszáz, egyenként ötvenfős busznyi résztvevőt fuvarozhatott az eseményre, ami kétséges, tekintve, hogy alig akad olyan cég, aminek ekkora kapacitása lenne.

Nem volt jelentős sokaság a nagygyűlésen

A Mandiner emlékeztet, a hatpárti baloldali összefogás a Műegyetem rakparton tartott nagygyűlést a kampányfinisben, a szervezők büszkén számoltak be róla, mekkora tömeg gyűlt össze az eseményre, noha a felvételek tanulsága szerint nem volt jelentős a sokaság.

A DatAdat több országon átívelő cégcsoportot hozott létre. Arról korábban a 24.hu számolt be, hogy bécsi cégükben Bajnai Gordonék mellett többségi tulajdonrésszel bír a Higher Ground Labs Fund III LP.

Utóbbi szervezet az amerikai Demokrata Párthoz köthető, és „azzal a kifejezett céllal hozták létre Donald Trump elnökké választása után, hogy a Szilícium-völgyből ihletett digitális tudástárral és technológiákkal felrázza a sokkolt Demokrata Pártot annak érdekében, hogy a demokrata értékrendű választók minél nagyobb számban menjenek el választani.”

A DatAdat érintett abban a botrányban is, melynek lényege, hogy a Karácsony Gergely főpolgármester volt főtanácsadója, Korányi Dávid által az Egyesült Államokban gründolt Action for Democracy (AD) nevű szervezet összesen mintegy hárommilliárd forintnyi dollárt biztosított a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalomnak. Az összegből bőven jutott Bajnaiék cégének, aminek észt leányvállalata az Erősítő nevű balos propagandaoldal adatkezelőjeként is feltűnt.

A DatAdat bevallottan dolgozott az ellenzéki kampányban, besegített például a Partizánnak is.

A Bajnaihoz köthető DatAdathoz az AD-től közvetlenül is érkezett pénz (mintegy 148 millió forint), de az MMM-en keresztül is kapott a cég 1,4 milliárdot. A buszoztatást is megrendelő budapesti cégben korábban áttételesen Bajnainak is volt tulajdonrésze, jelenleg Ficsor Ádám volt szocialista titkosszolgálati miniszter és Szigetvári Viktor egykori MSZP-s kampányfőnök viszi a vállalkozást.

A tiltott külföldi kampányfinanszírozás gyanúját felvető machinációk miatt mind a NAV, mind az Állami Számvevőszék vizsgálatot indított, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai házkutatást is tartottak a cégcsoport székhelyén. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának korábban a Nemzeti Információs Központ készített jelentést a pénzmozgásokról, melynek nyilvánosságát feloldották – ismerteti a Mandiner.

Korábban írtuk