Fotó: ShutterStock.com/Marina Zezelina (illusztráció)
Hirdetés

Hétfőn dél, délnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, javulnak a látási viszonyok, ugyanakkor az Észak-Alföldön, az Északi-középhegységben és Budapest térségében egész nap borult, párás, foltokban ködös időre van kilátás. A Dunától keletre mérsékelt lesz a légmozgás, míg a Dunántúlon megélénkül, a Kisalföldön és az Alpokalja térségében megerősödik, olykor viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 6-12 fok lesz. Napközben többnyire 16-20 fokig melegszik fel a levegő, de a tartósan borult tájakon csak 13-15 fok lesz.

Kedden reggelre helyenként köd képződhet. Napközben az ország nagy részén napos idő várható, de főként a Nyugat-Dunántúlon elszórtan előfordulhat eső, záporeső. A minimumhőmérséklet 4 és 10, a maximumhőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de az északnyugati határvidéken pár fokkal hűvösebb lehet.

Szerdán a hajnali pára, köd feloszlása után változóan felhős lesz az ég, de helyenként tartósabban megmarad a köd, illetve a rétegfelhőzet. Számottevő csapadékra nem kell számítani. A legalacsonyabb hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű.

Csütörtökön a hajnali pára, köd feloszlása után változóan felhős lesz az ég, majd nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Helyenként gyenge eső is előfordulhat. A leghidegebb órákban 2-9 fok lesz. Napközben 12-17 fokig melegszik fel a levegő.

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés

Pénteken több helyen valószínű eső, zápor, majd a délutáni óráktól északkelet felől csökken a felhőzet. Sok helyen megélénkül, helyenként megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 4 és 9, a maximumhőmérséklet 10 és 16 fok között valószínű.

Szombaton eleinte nyugaton még lehet eső, majd megszűnik a csapadék és napos idő várható. A szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul.

Vasárnap, november elsején a hajnali pára, köd feloszlása után változóan felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között valószínű. A nappali maximumok 10 és 16 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.