Fotó: Facebook
Hirdetés

Belefojtották a szót a kárpátaljai magyar ifjúsági szervezetének tagjába az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (YEPP) most hétvégi, Kijevben megtartott tanácsülésén. Szimcsera Szilviának a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség felajánlotta a saját kvótáját, hogy részt vehessen az ülésen, és beszámolhasson az ukrajnai magyarokat ért megkülönböztetésről.

A Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nem vesz részt az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (YEPP) most hétvégén Kijevben megrendezett tanácsülésén – írta közös közleményében a két ifjúsági politikai szervezet elnöke.

Illés Boglárka (Fidelitas) és Nacsa Lőrinc (IKSZ) tudomására hozták a YEPP vezetésének, hogy a hatályos ukrán törvények nemzeti kisebbségek jogait szűkítő rendelkezései és a folyamatos magyarellenes megnyilvánulások fényében nem vagyunk hajlandóak asszisztálni az ukrán propagandához, amit szerte Európából a néppárti ifjúsági szervezetek hallgathatnak.

A Fidelitas és az IKSZ azonban felajánlotta a saját kvótáját a kárpátaljai partnerszervezetének, a KMKSZ ISZ-nek, amely így részt vehetett a tanácsülésen és a YEPP-delegáltak tudomására hozhatta, hogy milyen módon bánnak a nemzeti kisebbségekkel, köztük a magyarokkal az ukrán hatóságok és a politikai elit. Azonban a tanácsülésen néhány perc után belefojtották a szót Szimcsera Szilviába, a KMKSZ ISZ külügyi munkacsoportjának tagjába.

Elfogadhatatlan viselkedés, az EPP ifjúsági szervezetének vezetői sajnos beálltak a sorba, a valóságot nem fogadják el, a szólásszabadság csak az, ami saját elképzeléseiknek megfelel – írják a közleményben.

Botrány a YEPP tanácsülésen! A Fidelitas és az IKSZ közös közleményeA Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata…

Gepostet von Fidelitas am Sonntag, 8. Dezember 2019