Hirdetés

Brenner Koloman (Jobbik) szerint az elmúlt 12 évben a Fidesz egypárti túlhatalma folyamatosan megszállta a magyar államhatalmat, most eljutottak az államhatalom szívéhez, a titkosszolgálathoz is. Kövér László tavalyi, frissen nyilvánosságot kapott beszédét rendkívül aggályosnak és veszélykeltőnek nevezte. Kijelentette: a Jobbik mindenkit a nemzet részének tekint és mindig a nemzet egységét és boldogulását tartja szem előtt.

Szólt arról is, hogy az uniós átlaghoz képest a magyar polgárok 75 százaléka szegénységben él, és mindenki érzi az elszabadult inflációt és a gazdasági káoszt.

Szerinte a választások közeledtével a kormánypártok minden trükköt bevetnek. Az EBESZ-nek lesz mit vizsgálnia a voksturizmust lehetővé tevő törvény miatt – hangoztatta.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta, megszokták már, hogy ha közeledik a választás, és az ellenzéki pártok úgy érzik, nincsen elég támogatottságuk, akkor az egészet a körülményekre, a választási szabályokra fogják.

Korábban írtuk

Szerinte ha a Jobbik komolyan gondolná a jogállamiság kérdését, akkor nem fogott volna össze a posztkommunistákkal, azokkal a pártokkal, akik a különvéleményt gumilövedékekkel „díjazták”. Hozzátette: a Jobbik összefogott a baloldallal, a DK lefokozott tagozata lett.

A kormány gazdaságot és az embereket segítő intézkedései közül kiemelte a többi között a családi adóvisszatérítést, a hitelmoratóriumot, a 200 ezer forintra emelkedő minimálbért. Hiányolta, hogy a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt az emberek nehéz helyzete miatt az együttérzés nyomát sem mutatja.